brusszel


Így dagad idén Orbán erős állama

Nagy gömböc
Figyelő Online - Jandó Zoltán - Váczi István
2013.05.12  14:00   
mail
nyomtatás
Az idén sem fékeződik az állam gazdasági szerepét növelő kormányzati lendület. Sőt, több ágazatban csak most teljesedik ki igazán a nyomulás.
Most mindent államosítunk, hogy aztán elölről kezdhessük a privatizációt? Így ironizált az állami vagyon felett diszponáló egyik illetékes, amikor nemrég a Figyelő újságíróinak mesélt a kormányzat több ágazatot, céget érintő lépéseinek mozgatórugóiról.

Az utóbbi három év történései alapján azonban nem is túloz olyan nagyon. A húsiparban például a kormány tavaly december 18-i határozata alapján Kaposvár - hivatalosan - szociális célra 3,5 milliárd, Gyula feladatainak biztonságos finanszírozására 1,8 milliárd, Pápa pedig 1,5 milliárd forint támogatásban részesült.

Piaci szereplők öszszefüggést látnak a karácsonyi ajándék és Lázár János kancellária-államtitkár húsipari állásmentő programja között. Nem véletlenül: előbbi két cégben a helyhatóság szerzett többségi tulajdont, Gyulán pedig új, önkormányzati cég alakult a tevékenység folytatására.

Termel és szolgáltat

Az ajkai Mal Zrt. felszámolását a bíróság február 27-én rendelte el, és mivel a céget a kormány korábban stratégiailag kiemelt fontosságúnak nyilvánította, azóta a Malt vagyonfelügyelőként az állami Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. irányítja. Közben megalakult az állami Nemzeti Mal-A Alumíniumtermelő Zrt., amely a kormányzati szándék szerint átveszi a gyárat eszközökkel és dolgozókkal együtt.

A kormányzat eddigi legnagyobb idei befektetése az E.ON gázüzletágának megvásárlása volt. A két átvett társaság közül az E.ON Földgáz Storage rendelkezik komoly vagyonelemekkel: öt, összesen 4,3 milliárd köbméter kapacitású gáztárolóval.

Bár a miniszterelnök ezek mellett egyes szerződések visszaszerzését is komoly fegyverténynek állította be, ezek esetében valójában inkább az eladó örülhetett. A másik cég, az oroszokkal kötött hosszú távú gázszállítási szerződéseket birtokló E.ON Földgáz Trade ugyanis csak a pénzt vitte, kolonc volt a németek nyakán.

Nonprofit alapon

Az előbbieknél még inkább testközelből érinti az embereket a hulladékgazdálkodás átalakítása, ahol az idén már látótávolságba került a cél: 2014. január 1-jétől kizárólag állami vagy önkormányzati többségi tulajdonban lévő cég szolgáltathat a lakossági szegmensben. Mindezt ráadásul nonprofit alapon, azaz az esetleges nyereséget nem lehet a cégből kivenni. Ám sok helyen már a nullszaldónak is örülnének.

További kormányzati lépésekről és ezek elemzéséről a Figyelő hetilap 2013. május 9-i, idei 19. lapszámában olvashat.

mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.