brusszel


Dollármilliárdos szellemek

Felvásárlási láz
Figyelő Online
2013.05.10  15:48   
mail
nyomtatás
Kilencmilliárd dolláros szellem. Ezt a nevet akasztotta tavaly egy amerikai szaklap a világ valaha volt legkeresettebb gyógyszerére, a Lipitorra, miután a készítmény szabadalmi védettségének kifutása ekkora lyukat ütött a gyártó Pfizer bevételein.
Az eset nem egyedi, a szabadalmak kifutása, és a hagyományos piacok növekedésének lassulása általános gondot okoz a vezető gyógyszergyártóknak. Az Ernst & Young elemzése szerint 2010-ben a társaság által górcső alá vett 16 legnagyobb gyógyszeripari cég még együtt bővült a piaccal, tavalyelőtt, illetve az elmúlt évben növekedésük már elmaradt az átlagostól. A két év alatt összesen - ahogy a tanácsadó cég szakértői fogalmaznak - 50 milliárd dolláros „növekedési rés" nyílt a vezető vállalatok és a többi szereplő között, azaz a kisebb konkurensek ennyivel nagyobb mértékben tudták 2010 és 2012 között gyarapítani bevételeiket, mint a legnagyobbak. Az olló ráadásul a prognózis szerint tovább nyílhat, és 2015-re már elérheti a 100 milliárdot is.

Szakértők épp ezért úgy vélik, hogy a legnagyobb vállalatok kizárólag saját termékeikkel, meglévő piacaikon nem lesznek képesek megállítani az olló nyílását. Így nagyon valószínű, hogy hamarosan újabb konszolidációs hullám indul a gyógyszeriparban, azaz a vezető cégek akvizíciókkal igyekszenek majd erősíteni pozícióikat. A leginkább vonzó felvásárlási célpontok elsősorban a komoly k+f potenciállal, és számos fejlesztés alatt álló készítménnyel rendelkező biotech cégek lehetnek, de minden bizonnyal a feltörekvő országokban is vállalatok, vagy termékportfóliók megvásárlásával próbálnak majd terjeszkedni a szektor nagyobb szereplői.

További részletek a Figyelő 19-dik számában.

 

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.