brusszel


Startup világ: van még hová fejlődni

Figyelő Online
2013.05.10  09:59   
mail
nyomtatás
Megvolt az első rapid-randi stílusú rendezvény. Sikeresen zárult az első Startup Networking minikonferencia. Jelen voltunk.
Bőven van még hová fejlődnie a magyarországi startup piacnak, de jó irányba tartunk - dióhéjban így lehetne levonni az első, az Extreme Net kommunikációs ügynökség szervezésében, a budapesti Kolor Bárban lebonyolított Startup Networking konferencia tanulságát, mely a gyakorlati tanácsok mellett a kockázati tőkebefektetők és a reményteli ötletgazdák egymásra találásának elősegítését tűzte zászlajára.

Számos félreértés és tévhit van továbbra is jelen, melyekkel ideje lenne leszámolni - derült ki Szobonya Péter a rendezvényt megnyitó előadásából. A 2008-as válság következtében gyakorlatilag eltűnt kkv finanszírozási források jellemezte környezetben a korábbi marginális pozíciójából hirtelen főszereplővé lépett elő a kockázati tőke.

Ezt azonban sokan keverik össze mind a mai napig a klasszikus finanszírozási eszközökkel, holott erre abszolút alkalmatlan, kizárólag a gyorsan növekvő, exportképes vállalkozások esetében segíthet eljutni a következő szintre - mondta el a Compleo Kft. ügyvezetője. Szobonya Péter szerint továbbra is másként érzékeli a piacot a befektetői és a projektgazdai oldal egyaránt, míg előbbi erős túlkínálatot tapasztal, utóbbi éppenséggel óriási túlzott keresletre panaszkodik.

„Valójában mindkét félnek igaza van, illetve egyiknek sincs. Forrásból és ötletből is jócskán akad, azonban a szintet megütő projektek száma már meglehetősen alacsony." Szobonya Péter elmondása szerint nem lehet eléggé hangsúlyozni a minél alaposabb felkészültség, átgondoltság fontosságát, amennyiben pedig szükséges, segítséget kell kérni.

Az elmondottakra rímeltek az előadást követő, Turcsán Tamás által moderált befektetői kerekasztal beszélgetésen elhangzottak is. A Fekete Zoltán (Kairos), Déri Viktor (Prosperitás), Gaál Csaba (Core Venture), Halász Iván (Finext Startup) és Disznós Zoltán (Befektetünk.hu) részvételével zajlott beszélgetés tanulsága szerint lassú, optimális esetben is 10-15 éves folyamat lesz a kockázati tőke piac beérése, de jó irányba tartunk.

Jelenleg a felkészületlenség mellett az exit módjának meghatározása az, ami miatt a legtöbb projekt végül nem jut el a tényleges tőkebefektetésig, az ötletgazdák többsége ugyanis nem szívesen adja ki a kezéből vállalatot, holott ez a továbblépéshez elengedhetetlen. Befektetői oldalról a koncentráltabb jelenlét, a nemzetközi kapcsolatok hatékonyabb ápolása lehet a kulcs, melyek által célzottabb befektetések, az egyes projektek könnyebb nemzetközi szintre emelése valósulhatnának meg.

Ezt követően Bogár Bence, a Kibu startup inkubáció vezetője igyekezett konkrét gyakorlati tanácsokkal ellátni a résztvevő projektgazdákat. Hangsúlyozta, jó helyen és jó időben vagyunk, nem érdemes más országokhoz mérnünk magunkat, hiszen minden piacon ugyanolyan kőkemény munka zajlik, forrásból és ötletből mindenütt arányosan ugyanannyi van.

A Kibu vezetője elsősorban a megfelelően kiegyensúlyozott, sokszínű csapatban, a befektetett munkában és időben látja az adott projekt sikerének kulcsát, inkubátorkánt a Kibu a mindehhez szükséges kezdeti forrásokat, szakértői segítséget, felszerelést és helyet tudja biztosítani. Hangsúlyozta, nem érdemes kizárólag a hazai piacra tervezni, míg ugyanis az USA-ban lehet beszélni lokális startupról, Magyarországon ennek méretéből adódóan gyakorlatilag nincsen semmi értelme.

A következő kerekasztal beszélgetésen három olyan startup vállalkozót ismerhettek meg az egybegyűltek, akik már sikeresen találtak befektetőt. A Remagine Technologies képviseletében Erki Szabolcs, a Tresorit Kft.-től Lám István, a MarkMyProfessor.com-tól pedig Bonyhádi Gábor válaszolt Turcsán Tamás kérdéseire.

Az igen különböző területeken sikeressé vált vállalkozók egyöntetű véleménye szerint a megfelelő óvintézkedések betartása mellett nem kell tartani attól, hogy minél szélesebb körben ismertetjük az ötletet, annál nagyobb eséllyel lopják azt el. Valójában az ötlet továbbfejlődéséhez elengedhetetlenek a visszajelzések, melyekből rengeteget lehet tanulni, ha megfelelően dedikált a csapat, akkor úgysem lesz képes senki az adott ötletet ugyanazon a színvonalon, gyorsabban megvalósítani.

Nem kell tartani attól sem, hogy időközben alapvetően átalakul a kezdeti elképzelés, ezen gyakorlatilag valamennyi startup idővel átesik, sokszor épp ez vezet a későbbi sikerhez. Amire azonban mindenképp ügyelni kell, hogy a termék skálázható legyen, annál nagyobb értékvesztés ugyanis nem következhet be, minthogy az adott vállalkozás nem tud több felhasználót, ügyfelet kiszolgálni.

„A magas részvételi arány, de főként a közönség soraiból érkező kérdések abszolút igazolták, hogy hasonló rendezvényekre szükség van." - mondta el a szervező Extreme Net képviseletében Straub Erzsébet.

„Eddig a pontig viszonylag szerencsésen fejlődtek önállóan is a startup piac szereplői, azonban a felek között mindenképpen intenzívebb és közvetlenebb kommunikációra van szükség annak érdekében, hogy a sikeres projektek arányát növelni tudjuk. Ennek megfelelően mindenképp tervezzük a folytatást." - tette hozzá.

mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Ötvenmilliárd feletti tőke a startupoknak

Az új ciklus első Európai Uniós forrásból finanszírozott kockázati tőkebefektetése a debreceni Insimu Patient volt, amely tőkét kapott a Hiventurestől.

Budapesti konferenciával indul a FabLaBNet

Az Európai Unió által támogatott új projekt, a FabLabNet március 28-án indul a partnerek által közösen, 3D-nyomtatott alkatrészekből épült rakéta jelképes kilövésével..

Kaposváron oktatják a jövő startup vállalkozóit

Európában is egyedülálló digitális oktatási platformmal és a diploma mellett akár befektetési lehetőségekkel is várja a Kaposvári Egyetem 2017-ben hallgatóit.

Másfél milliárd 6 erős nagyprojektre

A Bay Zoltán Kft. másfél milliárd forintnyi magas hozzáadott értékű kutatási, fejlesztési és innovációs projektek fejlesztését kezdi meg.

top200