Dózsa György

A kormánynak lehet, hogy igaza van abban, sok pontatlanságot ír össze Magyarországról a külföldi sajtó. Kis ország vagyunk, nagyot kell szólni ahhoz, hogy a világ foglalkozzon velünk. A miniszterelnök és a Fidesz–KDNP-kormány tesz is ezért sokat. Mint ahogy azért is, hogy Brüsszelben folyamatosan napirenden legyünk.

Lehet szidni többek között a The Economist című brit lapot is, amelynek Magyarországról szóló cikkét e heti lapszámunkban teljes egészében közöljük, hogy elfogult és egyoldalúan tájékoztat, ám azzal tisztában kell lenni, hogy a világ nagy része az ehhez hasonló cikkekből tájékozódik Magyarországról. A kormány heves válaszreakciói akár a híradásokra, akár a brüsszeli kritikákra nem érnek el túl széles közönséget. Feltehetően nem is ez a céljuk.

Sokkal inkább az lehet, hogy belföldön kovácsolják össze a kormánypártok szavazóit. Mindenki ellenünk, fogjunk össze! Régóta ismert kommunikációs fogás, hogy baj esetén az aktuális vezetés iránti szimpátia megnő. Ha katasztrófahelyzet, ha baj van, ha fenyeget az ellen, ha helyzet van, és a kormányfő meglátogat, odamegy, részvétet nyilvánít, megmutatja emberi arcát, határozottan a kezébe veszi a dolgokat, és egyáltalán: fellép, akkor nemcsak a paternalizmusba belenőtt magyar választó, de a külföldi szavazópolgárok is azt érzik, hogy biztos kézben van az irányítás, határozott ember van a kormányrúdnál. Ez szimpátiát kelt.

Magyarországon ez fokozottan igaz. Ugyanarra a rugóra jár, mint a kis ország vagyunk, de élenjárunk a sportban. Kicsik vagyunk, de nem lehet minket leírni. Különben is mindenki magyar. És a tökös magyar gyerek úgyis megmutatja a világnak. Orbán Viktor Lúdas Matyi, José Manuel Barroso meg Döbrögi uraság. Az ispán – ispááááááán! – meg az IMF. Az egész csak a kisebbségi érzésünkről szól. Ezt a közvélemény-kutatások is igazolják. A kormányt nem fenyegeti drámai népszerűségvesztés.

Orbán Viktor politikai zsigereiben benne van az, hogy a megkülönböztetés emeli ki a hétköznapi, se íze, se bűze politikusok tengeréből. A szürke kádárista lakótelepi politizálásból. A Fidesz részben ennek az indulatnak a szülötte. A megkülönböztetés igénye határozza meg azóta is a pártot. Volt már polgári, nyitott a széles munkástömegek felé, aztán lett szavazatmaximalizáló, amibe aztán tényleg minden belefér. A megkülönböztetés igénye, követelménye azonban maradt. Nem igent mond valamire, hanem nemet. Kezdetben ez a nem az antikommunizmus volt. Mára ez gyakorlatilag értelmetlenné vált, józan és kevésbé józan szavazópolgárokat sem nagyon lehet manapság megnyerni ilyen jelszavakkal.

Van viszont egy másik megkülönböztetési lehetőség, ami nagyjából ugyanez a masinéria. Legyünk mások, mint az arctalan EU-bürokraták, csináljuk másképp, magyar módra, ne kövessük szolgaian a nagytőke, a multinacionális vállalatok által irányított uniós szabályhalmazt. Nincs is ezzel semmi gond, ha mondjuk a csehek csinálják, az 50 százalékon aluli GDP-arányos államadósságukkal.

Egy dologgal célszerű tisztában lenni. Magyarország aláírta az EU-csatlakozási szerződést, bevezette az uniós jogrendet. Ezzel együtt elfogadta az EU-s értékeket is. Lehet belpolitikai célokra unióellenes hangot megütni, lehet az EU-s értékekkel szemben törvényeket alkotni. De akkor ne csodálkozzunk, ha ez Brüsszelnek nem tetszik, és maga is nekiáll jogászkodni. Mondjuk a túlzottdeficit-eljárás keretein belül.

Kapcsolódó cikkek