brusszel


Csökkent a CIG Pannónia vesztesége

Figyelő Online
2013.05.16  09:04   
mail
nyomtatás
A CIG Pannónia Életbiztosító konszolidált, adózott vesztesége 338 millió forint volt 2013 első negyedévében, ami jelentős javulás az előző év azonos időszakának 1,192 milliárd forintos veszteségéhez képest - közölte a társaság a tőzsde honlapján csütörtökön.
A nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült jelentés szerint a biztosító bruttó díjbevétele 5,52 milliárd forint volt az év első három hónapjában, ami 3 százalékkal kevesebb a bázisidőszakinál. Az életbiztosítási szegmens díjbevételei 16 százalékkal csökkentek, amit csaknem teljesen kompenzálni tudott a nem életbiztosítások 78 százalékos díjbevétel növekedése.Az előző negyedévhez képest is csökkentek a bevételek, 2012 utolsó három hónapjában 7,83 milliárd forint bruttó díjbevétele volt a társaságnak, és az volt az első nyereséges negyedév, 313 millió forint adózott eredménnyel.

A jelentés szerint az első negyedéves eredmény összhangban áll a vezetőség várakozásaival és azzal a deklarált üzleti céllal, hogy a társaság 2014-re nyereségessé váljon.A díjbevételeken belül 3,884 milliárd forint a befektetéshez kötött életbiztosításokból származott, 207 millió forint volt a hagyományos életbiztosítások és 1,397 milliárd forint a nem-életbiztosítások bruttó díjbevétele. A szeptemberben indult egészségbiztosítási termékből 32 millió forint bevétel származott. Az első negyedévben összesen 1465 életbiztosítási szerződést étékesített a társaság, szemben a 2012 első negyedévi 2256-tal. A CIG-csoport működési költségei 29 százalékkal csökkentek, 2,238 milliárd forintot tettek ki az év első három hónapjában, ebből 1,459 milliárd forint volt a fizetett megbízási díjak, jutalékok és egyéb szerzési költségek összege. A kárfizetések és kárrendezési költségek együttesen 2,257 milliárd forintot tettek ki. Ebből 1,763 milliárd forint volt a befektetéshez kötött életbiztosítások visszavásárlására fordított összeg és 422 millió forint az általános biztosítások kárráfordítása.

Az első negyedévi befektetési eredmény 2,399 milliárd forint nyereség, amiből 2,42 milliárd forint volt a befektetéshez kötött életbiztosítások nem realizált nyeresége.A magyar számviteli törvény szerint a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. nem konszolidált mérleg szerinti eredménye 111 millió forint veszteség volt 2013 első negyedévében, szemben az egy évvel korábbi 956 millió forint veszteséggel. A bruttó díjbevétel a bázishoz képest 16 százalékkal 4,366 milliárd forintra csökkent. A társaság biztosítástechnikai eredmény szintjén nullszaldós volt, ami az előző év azonos időszakához képest 803 millió forintos javulást jelent.A CIG Pannónia részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde "A" kategóriájában kereskednek, a papírok csütörtökön a nyitás után 225 forintot értek, 1,32 százalékkal kevesebbet az előző napi záróáruknál. Az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyamuk 378 forint, a legalacsonyabb 180 forint volt.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200