brusszel


Nem népszerű a cafeteria a kisebb cégeknéll

Figyelő Online
2013.05.16  16:49   
mail
nyomtatás
Az előző negyedévi enyhe növekedéshez képest 5 százalékponttal, 42 százalékra esett vissza az idei első negyedévben azoknak a kis- és középvállalkozásoknak az aránya, amelyek béren kívüli juttatást kívánnak adni dolgozóiknak. Ez az eredmény az eddig mért legalacsonyabb érték a K&H kkv bizalmi index kutatás adatai szerint.
Néhány évvel ezelőtt még a vállalkozások 75-80 százaléka beépítette bérezési rendszerébe a cafeteria-juttatásokat - mutatott rá csütörtöki közleményében a K&H Bank.Az 500 hazai kkv vezető megkérdezésén alapuló kutatás eredménye szerint a munkáltatók körében az Erzsébet-utalvány a legnépszerűbb cafeteria-elem, a cégek 31 százaléka tervezi alkalmazni.

A juttatási forma népszerűségét feltehetően az növelte, hogy az idén januártól a korábbi 5000 helyett már havi 8000 forintig adható kedvezményes adóteherrel - idézi a közlemény Németh Lászlót, a K&H kkv marketing főosztályának vezetőjét.

A második helyen holtversenyben a közlekedési költségek térítése és a SZÉP-kártya áll. A közlekedési költségtérítés népszerűsége azonban 2010 óta folyamatosan csökken, és az idei első negyedévben elérte mélypontját, alig minden hatodik cég kívánja így támogatni dolgozóit. Ezzel szemben a SZÉP-kártyát alkalmazó cégek aránya több mint duplájára nőtt.A SZÉP-kártya egyre növekvő népszerűségének oka Németh László szerint, hogy csökkenti a vállalkozások adminisztrációs terheit és könnyen beépíthető a már meglévő béren kívüli juttatások mellé, míg a munkavállalóknak a különböző alszámlák széleskörű felhasználási lehetőséget nyújtanak.

Az adatok szerint a különböző szektorokban eltérő a béren kívüli juttatások alkalmazásának gyakorisága. Az ipari, építőipari vállalkozások állnak az élen, 50 százalékuk tervezi beépíteni bérezési rendszerébe valamelyik cafeteria-elemet. A szolgáltató vállalkozásoknak csak 38 százaléka gondolkodik béren kívüli juttatásban, míg a mezőgazdasági és a kereskedelmi cégek csaknem azonos arányban, 45, illetve 43 százalékban tervezik alkalmazni a cafeteria-juttatásokat.

A cégméret szerinti bontásban látszik, hogy a vállalkozás méretével egyértelműen nő a béren kívüli juttatásokat nyújtók aránya. Míg a mikrovállalkozásoknak csupán 37 százaléka tervezi valamely cafeteria-elemmel támogatni dolgozóját, addig a kisvállalkozásoknál ez az arány 46, a középvállalatoknál pedig 59 százalék.

A K&H a GfK közreműködésével vizsgálja a mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre jellemző várakozásait. A 2004 óta folyamatosan készített negyedéves K&H kkv bizalmi index 500 magyarországi székhelyű, 2 milliárd forint éves árbevétel alatti társaság vezetőjének megkérdezése alapján készül.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.