brusszel


A világ negyedik legnagyobb internetes cége lett a kínai Tencent

Figyelő Online
2013.05.17  13:03   
mail
nyomtatás
A tőzsdei adatok szerint a kínai Tencent a világ negyedik legnagyobb internetes cégévé nőtte ki magát, piaci értéke a Facebookét is meghaladja.
Az 1998-ben alapított vállalat értéke a csütörtöki kereskedési napon a 70 milliárd dolláros értéket közelítette, amely az amerikai Google, az Amazon és eBay után a világ negyedik legnagyobb internetes cégévé teszi a Tencentet. Részvényeinek több mint 6 százalékos erősödését a vállalat első negyedéves teljesítményének közzététele okozta. Az internet mellett többek közt a mobiliparban és a médiában is aktív óriás 13,5 milliárd jüan (500 milliárd forint) bevételt könyvelt el az év első három hónapja során, ami éves összehasonlításban több mint 40 százalékos, az előző negyedévhez képest pedig több mint 11 százalékos erősödés.

A cég profitja négymilliárd jüant (150 milliárd forint) tett ki, 37 százalékkal többet, mint az előző év hasonló időszakában. A Tencent tudhatja magáénak a legnépszerűbb kínai csetprogramot, a QQ-t és a robbanásszerű növekedést mutató és immár 300 millió felhasználót jegyző, szöveges és hangüzenet küldését lehetővé tevő WeChat alkalmazást.

A vállalat üzenetküldő szolgáltatásait havonta több mint 825 millióan használják aktívan - derül ki a statisztikákból. A cég üzemelteti az ország egyik legnépszerűbb mikroblogját, internetes aukciós oldalát is, de számos, tízmilliókat vonzó internetes játékot is magáénak tudhat. A Tencent nyereségének jelentős részét innovációra és technológiai fejlesztésre fordítja majd, a mobiliparban való erősítést, valamint nemzetközi terjeszkedést is tervez - jelentette be a Ma Hua-teng, a cég vezérigazgatója az eredmények közzétételekor.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200