brusszel


Roham a postákon - Óriási bírságot fizet, aki nem vall

SZJA-BEVALLÁS
Figyelő Online
2013.05.21  07:00   
mail
nyomtatás
Érdemes határidőre, május 21. éjfélig beadni az adóbevallást, mert a késők mulasztási bírságot kaphatnak, és elveszítik a lehetőséget, hogy rendelkezzenek adójuk 1+1 százalékáról - figyelmeztet az adóhatóság.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteki közleményében kiemeli: a magánszemélyek maximum 200 ezer forintos mulasztási bírságot kaphatnak, ha a határidőt követően adják be bevallásukat.

Ha valaki azért nem tudja időben elkészíteni bevallását, mert az ehhez szükséges kifizetői igazolások - önhibáján kívül - nem állnak rendelkezésére, és ezt május 21-ig bejelenti, akkor november 20-ig nem bírságolható. Amint megszerzi igazolásait a kifizetőtől (ebben a NAV is segít), 15 napon belül el kell készíteni a bevallást, majd az igazolási kérelemmel együtt be is kell nyújtania - olvasható a közleményben.


Aki késik, elveszíti azt a lehetőségét, hogy rendelkezhessen adója 1+1 százalékáról, és fizetendő adójára sem kérheti a bevallásában az akár hat havi részletfizetést - hívja fel a figyelmet a NAV. Aki szeretné adója 1 százalékával valamely civil szervezetet, egyházat vagy a Nemzeti Tehetség Programot támogatni, akkor az 1 százalékos rendelkező nyilatkozat kitöltésén túl, arra is ügyelnie kell, hogy bevallását határidőre adja fel. Késés esetén a rendelkező nyilatkozat érvénytelen lesz. Ugyanis május 21-e az 1 százalékos rendelkező nyilatkozatok esetében jogvesztő határidő: ez azt jelenti, hogy még igazolási kérelemmel sem menthető ki a késedelem - olvasható a közleményben. A NAV kiemeli: az, akinek személyijövedelemadó-fizetési kötelezettsége nem több mint 150 ezer forint, a bevallásban (71. sor) akár hat havi pótlékmentes részletfizetést is kérhet. Viszont aki a bevallás leadásával késik, már nem kaphat könnyítést a fizetésre.


Pár jó tanács:

- Bár az adózók szinte kivétel nélkül már év közben igényelték a családi kedvezmény érvényesítését, az éves bevallás benyújtásakor is érdemes utánaszámolni, hogy valóban a nekünk járó kedvezményt vettük-e igénybe tavaly -írja blogbejegyzésében Hegedűs Sándor, a RSM DTM Hungary adóüzeltág vezetője.

- A 2012-es évtől ismét levonható az adóköteles bevételből elismert költségként a külföldi kiküldetés után kapott napidíj 30 százaléka, de naponta legfeljebb 15 EUR.

- A 2012 óta érvényes főszabály szerint önálló tevékenységből származó jövedelemnek minősül az ingó vagyontárgyak üzletszerű értékesítéséből származó jövedelem. Fontos változás azonban, hogy az ilyen jellegű jövedelem kikerül a bevallási kötelezettség alól, ha az ingóság értékesítése után elszámolt bevétel éves szinten nem haladja meg a 600 ezer forintot. Továbbra sem kell bevallani a 200 ezer forintot el nem érő ingóértékesítésből származó jövedelmet - figyelmeztet blogjában Hegedűs Sándor.

Meghosszabbított ügyfélszolgálat:

Az észak-budapesti, kelet-budapesti, dél-budapesti és Pest megyei adóigazgatóság központi ügyfélszolgálatai május 21-én pedig reggel negyed 9-től este 20 óráig fogadják az ügyfeleket. A megszokott félfogadási időn túl kizárólag a bevallások benyújtásával kapcsolatos ügyek - bevallások átvétele, csekkek kiadása, tájékoztatás, bankkártyás befizetés, ügyfélkapu regisztráció - intézhetők.

A 06-40/42-42-42 kékszámon hívható Általános Tájékoztató Rendszer munkatársai, május 21-én reggel fél 9-től 20 óráig fogadják az ügyfelektől érkező hívásokat - közölte az adóhatóság.

A posták nyitvatartása:


A várható forgalomnövekedés miatt a Magyar Posta rendkívüli ügyfélfogadási idővel tart nyitva. A bevallások feladási határidején, május 21-én, a normál rendtől eltérő nyitva tartással, éjfélig várja ügyfeleit a Nyugati és a Keleti pályaudvarnál lévő posta, a Mammut bevásárlóközpontban működő pedig 21.00 óráig lesz nyitva - írja honlapján a Magyar Posta.

A Budapesti Fogarasi úti TESCO posta 07.00-24.00 óráig áll az ügyfelek rendelkezésére.

Vidéken is fontos, hogy valamennyi megyeszékhelyen legalább egy posta 20.00 óráig nyitva legyen. Amennyiben a megyeszékhelyeken nincs az általános nyitva tartás szerint 20.00 óráig, vagy tovább üzemelő posta, illetve ahol az igénybevétel indokolja, ott a megyeszékhelyi 1-es postahely hosszabbított nyitva tartással várja az ügyfeleket.
Hosszabbított nyitva tartással üzemelő posták:

Békéscsaba 1 posta 20.00 óráig
Debrecen 1 posta 20.00 óráig
Eger 1 posta 20.00 óráig
Kaposvár 1 posta 20.00 óráig
Kecskemét 1 posta 20.00 óráig
Nyíregyháza 1 posta 20.00 óráig
Salgótarján 1 posta 20.00 óráig
Szekszárd 1 posta 20.00 óráig
Szolnok 1 posta 20.00 óráig
Tatabánya 1 posta 20.00 óráig
Veszprém 1 posta 20.00 óráig
Zalaegerszeg 1 posta 20.00 óráig


 

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.