brusszel


Újabb gyanúsítottak az évtized csalási ügyében

Az ikertestvér még a playboyok nagyvilági életét éli
Figyelő Online - VARGA ZSOLT
2013.05.21  14:51   
mail
nyomtatás
Újabb gyanúsítottakat tartóztatott le a rendőrség az évtized csalási ügyében. Az első számú gyanúsított, F. Attila ikertestvére azonban még mindig szabadlábon van.
A New York-i Bernard Madoff és a budapesti Kulcsár Attila alteregójaként feltűnt nagykátai F. Attila tavaly aratott a nem éppen legális pénzügyi piacon. Irreálisan magas, már-már kitermelhetetlen hozamokat ígért azoknak, akik nála helyezik el pénzüket: 50 millió forint alatt havi 20 százalékos, 50 millió forint fölött havi 30 százalékos kamatot ígért.

Mint a Figyelő Online már megírta, az első hitelezőket a piramisjáték elve alapján a később belépők pénzéből fizették ki - tavaly ősszel azonban a piramis összedőlt, szolid számítások szerint is sok tízmilliárd forintos befektetéseket temetve maga alá. Pontosan fél évvel ezelőtt a rendőrség F. Attilát másodmagával őrizetbe vette, majd előzetes letartóztatásba helyezte.

Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának legújabb tájékoztatása szerint abban a nyomozásban, amit különösen nagy értékre elkövetett csalás és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt folytatnak, eddig hat személyt hallgattak ki gyanúsítottként: közülük négy fő előzetes letartóztatásba került, míg kettő szabadlábon védekezhet. A nyomozás érdekeire való tekintettel egyéb felvilágosítást nem adhattak, így azt sem tudhattuk meg, F. Attila ikertestvére egyáltalán a gyanúsítottak között szerepel-e.

Az mindenesetre tény, hogy F. László a mai napig szabadlábon van, s a playboyok nagyvilági életét éli, két kézzel szórja a pénzt, ami nem kis felháborodást vált ki az egymáshoz megszólalásig hasonlító, egypetéjű ikreket jól ismerő nagykátaiak körében.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék: csalás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.