brusszel


Dunapark Kávéház

Figyelő Online - Asterix és Obelix
2013.05.21  13:53   
mail
nyomtatás
A Szent István park szélén álló kávéház emblematikus hely.
Egyetlen írásos anyag sem mulasztja el megjegyezni, hogy az épületet báró Hatvany Lajos megbízása alapján tervezték. A bauhaus stílusú Dunapark „A tulajdonos szándéka szerint olyan kávéházzal várja vendégeit, mely a 30-as évek hangulatát idézi a 21. század színvonalán." Nemes cél. A bárónak is tetszene, s ráadásul bennünket is érdekelt, mert úgy hírlik, hogy politikusaink és üzletembereink kedvelik a helyet. Mi okból? - tettük fel a kérdést. Talán a séf miatt?

Bár mindent tudhatunk az 1937-ben átadott ház elhunyt építtetőjéről, építőiről, semmit sem tudunk a ma élő séfről. A honlap erről nem szól, és az interneten fellelhető nyomok is már egy évnél régebbiek. Így aztán ebből aligha derülhet ki, hogy a Dunapark kávéház (kreatív) séfje az orosz Vlad Riskov, akiről mostanában meglehetősen keveset lehetett hallani.

A hely barátságos, világos, kávéházi időtöltésre, hosszú beszélgetésekre ösztönző. Az udvarias pincér hamar előkerül és segítőkészen ajánl. Javaslatait nagyobbrészt elfogadtuk. Sütőtök, birsalma, liba: ahogy a szezon kívánja.

Leveseink sütőtök-krémleves baconnel és birsalma-krémleves libamellel. A sült libamell az őszi szezonban hű társa lehet a krémleveseknek, azonban a sütőtökhöz messze jobban illett, mint a birshez. A sütőtök íze frissen őrölt borssal vált teljessé, és összességében különösebb kritikát felesleges is róla megfogalmazni. Ugyanez azonban már nem mondható el a bébiételeket élénken idéző birsalmalevesről. Kezdő háziasszonytól elfogadható lenne, de szakácstól már kevés.

A lazacderék bőre, készítettsége rendben volt, a hozzá adott burgonya azonban sósabb lett a kelleténél, amiben a só gyenge minősége játszhatott szerepet. Az ételben semmi emlékezetes nem volt, és nagyjából annyira sikerült unalmasra, mint amit megjelenése alapján sejteni lehetett.

A ludaskása alapját és lényegét az erős libaleves adja. Bár az étlapon libaleves szerepelt, a ludaskásában a libaleves mással össze nem téveszthető zamatai nem köszöntek vissza. Pecsenyelé ide nem illő ízei uralták a kását, amit csak tovább tetézett, hogy a ludaskása zöldségeit mélyfagyasztott (és külön főzött) zöldségkeverék adta. Ez utóbbit még elnéztük volna, de a pecsenyelé szerepeltetése már az étel teljes félreértelmezésére utal.
Desszertnek madártejet és macesztortát is rendeltünk. A madártej alapját adó crčme anglaise túlzottan híg, a tojáshab sem meggyőző, de az édes, vaníliás íz végül győzedelmeskedett. Macesztorta, akárcsak sütőtökkrémleves, sokféleképpen készíthető. A Dunapark macesztortája azonban valóban finom, az ebéd kétségtelenül legmeggyőzőbb fogása. Megérdemelne fantáziadúsabb és 21. századi tálalást is.

Az ételek mennyisége bőségesen elegendő, a kiszolgálás udvarias és feltűnően lassú, amit jelez, hogy az ebéddel bő kétórányi időt töltöttünk. Összességében csak egy közepes éttermi élményben lehetett részünk, amit a fizikai környezet kényelmes, nézelődős világa színesített. A hely meggyőzőbb teljesítményt érdemelne. Hát még a vendég.


Dunapark Kávéház
1137. Budapest Pozsonyi út 38.
Sütőtök ill. birsalma-krémleves 1200 Ft
Lazacderék 3600 Ft
Ludaskása 3600 Ft
Madártej 1200 Ft
Macesztorta 1200 Ft

 

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Madame Noi - A nyakkendőlazítós étterem

Kiváló hely ráérős, beszélgetős étkezésekhez, minőségi alapanyagokkal és kivitelezéssel.

Trattoria Pomo D'oro

A Budapest belvárosában 2002-ben nyílt Trattoria Pomo D'oro a lombardiai születésű Gian Luigi Annoni (40) étterme.

Kárpátia Étterem

Elmerengünk az idő múlásán, mert már 135 év telt el azóta, hogy a Ferenciek bazárjában Holzwarth György egy helyiséget bérbe vett.

Több mint bisztró

Évszázadok óta étterem. Szerbek, németek, magyarok vigadtak falai között.

top200