A Pomo D'oro igen hamar kulthellyé vált. Chef Rosario iránti bizalmunkból a heti ajánlatából mindjárt két előételt is választottunk, piadinát és tőkehalkrémet. A piadina vékony olasz lepénykenyér, amolyan tortilla-féle. Rajta a szemérmesen csak „fűszeres malacrolád" néven említett olasz bacon (pancetta), némi koktélparadicsom és sok rucola díszlett, olívaolajjal, ecettel is ízesebbé téve. A piadina lehetett volna friss-meleg, és jobban átsütött is, de a pancetta és a paradicsom hibátlan volt.

A tőkehalkrém mantecato (tejszínes) módra készült, és grillezett polenta- (puliszka) ágyra tálalták. Ebben a Velence környéki ételben egyébként tejszínt nem találtunk, legfeljebb ha tejet. A polentaágy északon ugyan hagyományosan a vadmadarak kísérője, de a tőkehalhoz is jól illett, sőt, még izgalmasabb volt, mint a halkrém.
A szokásos étlap egyébként meglehetősen gazdag főételválasztékot kínál. Éppen ezért innen választottunk, és nem a heti ajánlatból. A rendelt saltimbocca Róma környékének klasszikus borjúétele, és ahogy az étlapon is feltüntetik, sonkával és zsályalevéllel készül. Gianni éttermében azonban sonka sem volt, zsálya sem volt, és a fénylő vaj is hiányzott, ezzel szemben a borjúszeleteken a liszt, akárcsak egy menzán, karakteresen domborodott. Ahogy az olaszok mondják, ennek az ételnek olyan jónak kellene lennie, hogy „beugorjon a szájba". Ez nem ugrott be, még a burgonyapürével együtt sem.

A bő olajban sütött tintahalszeletek és garnélarákok a friss alapanyagból készült ételnek még a halovány illúziójától is messze álltak. A kiszárított, égettolajízű lények a horvát tengerparton pallérozódott átlag magyar ízlés szerint sem voltak megfelelőnek tekinthetők, nemhogy egy sokra tartott olasz étteremben. Az ételhez serpenyős spenótot ajánlottak: kellemesen fokhagymás volt, némileg több olajjal, mint amit szükségesnek gondolunk.

A házi tésztával készült vargányás szélesmetélt érezhetően házi, még ha nem is az a percekkel korábban kifőzött és főzővíztől gőzölögve serpenyőbe dobott fajta, amitől valóban az lehetne, ami, és ami végül mégsem lett. Bár a vargánya ezen a helyen többnyire jól készül, most ez sem jött össze, és az ételt erőteljesen a só uralta.

Végezetül panna cottát és tartományok találkozása cukrászunk asztalán elnevezésű desszertet rendeltünk. A panna cotta elronthatatlan, egyszerű tejdesszert. Szerethető, és a választott áfonyával is jó. Nincs mit mondani róla, ujjgyakorlatnak számít. A Pomo d'Oro beígért szicíliai túrós süteménye minden volt, csak éppen nem az, ami Szicíliában cannoli néven mindenütt előfordul. Gianni éttermében ez leginkább csak egy sajtos rolót mintázó (egyébként jóízű) képviselőfánk volt. A szikkadt nápolyi túrótorta sem állt a helyzet magaslatán, de a habcsók szerencsére habcsók maradt.

„Szeretném átadni mindenkinek a „dolce vita" életérzést, a szenvedélyes, mélyreható olasz gasztronómia iránti szeretetemet" - üzeni Gian Luigi Annoni a honlapról. Az üzenet illik a tulajdonos egyéniségéhez, azonban a rendelt ételek már cseppet sem közvetítették a szimpátiával olvasott mondatban vázolt életérzést. Szenvedély helyett leginkább csak a fáradtság és a szürke középszer érződött.

A elfogyasztott ételek ára - szervizdíj nélkül - 16 940 Ft volt két személyre.
Cím: 1051 Budapest, Arany János u. 9.
Nyitva tartás: minden nap 12h - 24h

Kapcsolódó cikkek