brusszel


Még a látszat sem fontos

Alexa Noémi a trafiktörvényről és az információszabadságról.
Figyelő Online - Alexa Noémi
2013.05.23  11:00   
mail
nyomtatás
Indok volt bőven: a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kettő, a Nemzeti Dohányipari Nonprofit Zrt. három oldalon át részletezte, hogy miért nem adja ki a trafikpályázatok adatait.


Pedig a lényeg pár sorban is összefoglalható: az információszabadságról szóló törvény alapján közérdekűek a trafikpályázat adatai, de szerintük a koncessziós törvény felülírja ezeket a rendelkezéseket. Vagyis jogszerűen nem adják ki az adatokat.

A state capture (amikor az államot érdekcsoportok tartják fogságban) egyik sajátossága, hogy a kedvezményezett politikai és üzleti elit nem érzi: elegáns megoldásokra lenne szükség. A látszatot sem kell fenntartani, bátran vállalható, hogy a dohányiparban érdekelt haver megírja a törvényt, eltitkolható a kiválasztás mikéntje, és ha esetleg valaki problémázik, akkor csak jogszabályt kell módosítani, máris nem derül ki a mutyi. Mintha nem lenne napnál is világosabb, mi zajlik.

Az igazságügyi miniszter nem híve ennek a rendnek, ezért azt javasolta, hogy tegyen feljelentést, aki korrupciót tapasztal. Nem ő az első igazságügyi miniszter, aki ezt a megoldást ajánlja. De ez a felhívás nem korrekt. A mindenkori igazságügyi miniszter ugyanis nagyon jól tudja, hogy egyáltalán nem kell jogszabályt sérteni ahhoz, hogy a haverok trafikot kapjanak. Mert a rendszer, amiben ők vezető szerepet vállalnak, az így van kitalálva.

Az információszabadságról szóló törvény módosítása elég nagy port vert fel, de nem úgy tűnik, hogy ez zavarba hozná a kormánypárt döntéshozóit. A történet viszont jól jellemzi a rendszer működését, ezért érdemes további aspektusokat megvizsgálni.

Az előzőek alapján abszurdnak tűnik, de a módosítás akár sikertörténet is lehetett volna, mert lett volna mit változtatni, sőt! A most még hatályban lévő polgári törvénykönyv úgy rendelkezik, hogy nem lehet üzleti titokra hivatkozva megtagadni a közpénzek költésére vonatkozó közérdekű adatok kiadását. A 2014-ben hatályba lépő új Ptk. viszont már nem tartalmazza ezt a rendelkezést. Vagyis ha ez így marad, akkor 2014-től bárki, aki közpénzből gazdálkodik, megtagadhatja az adatkiadást, ha a pillanatnyi érdeke ezt kívánja. Elég csak arra hivatkozni, hogy ez üzleti titok. A törvény módosítása tehát nagyon is helyénvaló döntés, de a jogalkotó nem állt meg az üzleti titok szabályozásánál. Az összes további módosítás pedig egyenként is súlyosan korlátozza az információszabadságot, az összhatásuk pedig egyenesen dermesztő.

Itt van mindjárt a visszaélésszerű adatigénylések esete. A gyakorlatban az adatkezelő maga döntheti majd el, hogy melyik adatkérést teljesíti és melyiket nem. Ha úgy gondolja, ír majd egy egysoros formalevelet, amelyben közli, hogy neki túl sok munka a kért adatok összeállítása – és ennyi indok elég is lesz.  Ha ez a rendelkezés így tényleg életbe lép, többé nem érvényesül az az eddig alapvető jog, hogy bárki megtudhassa, mire is költik az adóját.

Az sem lesz nyilvánvaló, hogy megtudjuk, a politikusok és a közszereplők mennyit keresnek és hogyan élnek. Ezek eddig ugyanis közérdekből nyilvános adatok voltak, a törvénymódosítás után viszont a közhatalmi döntéshozóknak a jövedelme és az, hogy milyen házban laknak, milyen autóval járnak, csak célhoz kötötten lesz kezelhető. A jogszabály viszont nem határozza meg azt, hogy mi ez a célhozkötöttség. Gyaníthatóan az nem lesz elég indok, hogy az állampolgár vagy az újságíró egyszerűen tudni szeretné, hogy például miből lett Zsiga Marcellnak Miskolcon új háza.

A módosítás legsúlyosabb eleme mégis a trafikügy kapcsán részletezett probléma, az információszabadságról szóló törvény hatályának a szűkítése. Így az információszabadság terjedelme korlátlanul zsugorítható, alsó határ nincs is.

Az senkit ne tévesszen meg, hogy a köztársasági elnök egyelőre nem írta alá a törvénymódosítást. Ha Áder Jánosnak tényleg fontos lenne az átláthatóság, akkor nem a parlamentnek küldte volna vissza a törvényt, hanem az Alkotmánybíróságnak. Így lett volna esély arra, hogy nem megy át a módosítás az alkotmányossági kontrollon. Sajnos nem így történt, újra a kormánytöbbség dönti majd el, hogy mennyire korlátozható az információszabadság. Az eddigiek alapján sok jóra nem lehet számítani.

A szerző a Transparency International ügyvezető igazgatója
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Félelmek és tények

Lánczi Tamás személyes álláspontja

Családi pótlék itt és ott

Kiszelly Zoltán nézőpontja

Pontozással nyert az EU

Kína igen ügyesen Oroszországot használja fel saját érdekei előmozdítására

A holland választás tanulságai: „jó” populizmus és mélyreható vita

A hollandok elmúlt 15-20 éve azt mutatja meg nekünk, hogy az olykor késhegyre menő vitáknak komoly hozadéka van

top200