brusszel


Dráma a lakáspiacon

Figyelő Online - Halaska Gábor
2014.02.27  10:28   
mail
nyomtatás
Három százalékos hitelkamat az épületenergetikai felújításokra, a Szocpol növelése, uniós támogatások átgondolása és átcsoportosítása (részben szociális építésre), valamint lakáspolitikával foglalkozó hivatal, vagy kormánybiztos. Néhány fontos javaslat a Társaság a Lakásépítésért, Lakásfelújításért Egyesülettől, amely megfordíthatja a drámai folyamatokat a lakáspiacon és egyúttal beindíthatná végre az építőipar ezen szegmensét. Ilyen újabb intézkedésekre egyre nagyobb szükség lenne, hiszen a napokban beigazolódtak a negatív várakozások: 2013-ban a KSH előzetes adatai szerint mindössze 7293 lakást adtak át.
Ilyen drámaian kis aktivitásra még az 1929-33-as világválság és a második világháború idején sem volt példa, a legrosszabb években is dupla annyi otthon épült, mint tavaly. Az átadott lakásszám 31 százalékos csökkenése mellett ráadásul a kiadott új építési engedélyek száma is 29 százalékkal (7536 darabra) zuhant, azaz 2014-ben sem reális a 10 ezer feletti új lakás átadása. Ezzel most egy lakosra jutó építés fele-harmada a régiós, és negyede az osztrák átlagnak és negyede-ötöde az ideális hazai szintnek.

További részletek a Figyelő hetilap 9. számában.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék: lakáspiac

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.