brusszel


Teljes fogyasztóvédelmi átvilágítás a Főgáznál

Figyelő Online
2014.02.26  13:29   
mail
nyomtatás
A kormány szerdai ülésén elrendelte a Főgáz teljes fogyasztóvédelmi átvilágítását, amelyet a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal és a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság közösen végez el, és amely elkészülte után a kormány elé kerül - jelentette be kormányszóvivői sajtótájékoztatón Németh Szilárd fideszes országgyűlési képviselő, a rezsicsökkentések végrehajtásáért felelős munkacsoport vezetője.
Jelezte, a Főgáz 49 százalékának az állam, 51 százalékának pedig a Fővárosi Önkormányzat a tulajdonosa. A kormány úgy döntött, hogy "épp itt az ideje megmutatni" egy ilyen 100 százalékban közösségi tulajdonban lévő szolgáltatónál, hogy minden tekintetben, minden körülmények között betartják az összes fogyasztóvédelmi szabályt és törvényt, és jóhiszeműen járnak el a fogyasztókkal szemben - jelentette ki Németh Szilárd.

Hozzátette: épp itt az ideje, hogy ennél a cégnél "a tulajdonosi befolyást is latba vetve" rendet tegyenek és megvédjék a fogyasztókat.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.