brusszel


Timosenko nem bűnös

Figyelő Online
2014.02.28  12:31   
mail
nyomtatás
A harkivi bíróság pénteken lezárta a Julija Timosenko volt kormányfő ellen adócsalás és sikkasztás vádjával indított büntetőeljárást.
Az üggyel foglalkozó bíró bejelentette, hogy az ügyészség visszavonta a politikussal szembeni a vádakat. Az ügy lezárása mellett a bíróság visszavonta a Timosenko ellen hozott vagyonelkobzási határozatot is. Ebben a perben a volt kormányfőt azzal vádolták meg, hogy az Ukrán Egyesített Energiarendszerek (JeESZU) magánkézben levő energiavállalat vezetőjeként az 1990-es évek közepén 25 millió hrivnya (több mint 3 millió dollár) értékben költségvetési pénzeket tulajdonított el, illetve próbált meg eltulajdonítani, 4 millió hrivnya (500 ezer dollár) adót nem fizetett be, illetve közel egymillió dollár értékben fizetett drága szállodákban és éttermekben egy külföldi cég bankkártyájával, ami után szintén nem fizetett adót.

2011-ben ítélték hivatali visszaélés vádjával hét év börtönbüntetésre Julija Timosenkót a 2009-ben általa miniszterelnökként aláírt orosz-ukrán gázmegállapodás miatt. A Harkivban raboskodó, megroppant egészségű politikust a múlt héten engedték szabadon.

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.