brusszel


Janukovics bocsánatot kért

Figyelő Online
2014.02.28  14:30   
mail
nyomtatás
Viktor Janukovics a dél-oroszországi Rosztov-na-Donuban tartott pénteki sajtóértekezletén kijelentette, hogy továbbra is ő Ukrajna elnöke, és csak saját és hozzátartozói életét féltve menekült el Ukrajnából. Újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: ő nem adott parancsot arra, hogy a rendőrök fegyvert ragadjanak és lőjenek Kijevben.
Javasolta, hogy tartsanak általános népszavazást Ukrajnában az ország jövőjéről. Janukovics megerősítette, hogy folytatja a harcát Ukrajnáért és az ukrán népért, és azért hagyta el Ukrajnát, mert az élete veszélyben volt és kényszerítették erre. Bocsánatot kért az ukrán néptől, hogy nem volt elég erős, hogy megtartsa Ukrajna stabilitását, és hogy elkerülje azt a káoszt amiben van.
Janukovics szerit a nacionalisták, olyan emberek kényszerítették az ország elhagyására, akik Ukrajnában a szűk kisebbségét képviselik. Csak azért hagyta el Ukrajnát mert erre kényszerítették - mondta el többször a sajtótájékoztatón.

Ukrajna meg tudja találni a kiutat a jelenlegi problémákból - tette hozzá. Bízott az EU-s közvetítők segítségében, és hogy a radikálisok leteszik a fegyvert és megpróbálnak megoldást találni.

Janukovics arra a kérdésre, hogy mikor tér vissza Ukrajnába azt mondta: semmiféle katonai beavatkozást nem tud elképzelni és amint biztoságát garantálják visszatér Ukrajnába. Viktor Janukovics kérdésre válaszolta azt mondta: az Oroszországba utazását olyanok segítették, akiknek hazafias érzelmeik voltak, és akiknek fontos az ő élete.

Azt mondta: Putyinnal személyesen nem találkozott, viszont telefonon beszélt vele. Kijevi tüntetésekkel kapcsolatban azt mondta: nem adott parancsot a rendőrségnek arra, hogy lőjenek. Ugyanakkor a rendőröknek ahhoz joguk volt, hogy megvédjék a saját életüket is, ha őket támadják - tette hozzá Janukovics. A rohamrendőrségtől is bocsánatot kért, mert sokan közülük is életüket vesztették.

Janukovics szerint Ukrajna jelenlegi gazdasági problémáiért a jelenlegi politikai hatalom a felelős, azok akik átvették a hatalmat. De szerinte az USA-t és több nyugati országot is felelősség terheli azért a gazdasági helyzetért, ami most kialakult Ukrajnában. Hozzátette: ha vissza menne Ukrajnában, lenne elképzelése arról, hogy hogyan lehetne stabilizálni a jelenlegi helyzetet.

Timosenkó szabadon bocsátásával kapcsolatban azt mondta: Timosenkót az ukrán bíróság elítélte, és őt jó körülmények között tartották nem úgy, mint az átlagos elítélteket. Janukovics szerint Timosenkó ügye összetett kérdés és hozzátette: Timosenkó miatt 21 milliárd dollár veszteség érte Ukrajnát. De mint mondta: Julia Timosenkóval történtek már a múlté, és az ügyében a hivatalos ukrán bíróság hozott ítéletet.

Oroszország szerepével kapcsolatban Janukovics azt mondta: kétségtelenül Moszkva stratégiai partner Ukrajna számára. És megjegyezte:ő is meglepően tapasztalja azt, hogy Putyin nem nyilatkozott a kialakult Ukrán helyzettel kapcsolatban egyelőre semmit.

Janukovics ellen tömeggyilkosság vádjával körözést adtak ki, az egyik újságíró azt kérdezte Janukovicstól, ha a hágai bírósághoz kerül az ügye, akkor feladja-e azt az állítását, hogy ő Ukrajna államfője. Ezt a kérdést Janukovics provokációnak tartotta, és úgy érzi, óriási lejárató hadjárat indult ellen, ami nem jogos. Janukovics hozzátette: nála és a támogatóin kívül senki nem tartja olyan fontosnak, hogy béke legyen Ukrajnában.

A sajtótájékoztató legvégén azt mondta: óriási felelőtlenség, ami most történik Ukrajnában, ezért felszólítja a jelenleg hatalmon lévő politikusokat, az átmeneti kormányt, hogy hagyja el pozícióját és adjon lehetőséget Ukrajnának. Majd ismét bocsánatot kért mindenkitől, aki szenvedett az elmúlt hónapokban. "Az igazságnak eljön az órája", ezzel a mondattal zárta sajtótájékoztatót Viktor Janukovics.

 


Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.