brusszel


Bojkottálhatja London a G8 következő találkozóját Szocsiban

Figyelő Online
2014.03.02  17:24   
mail
nyomtatás
Nagy-Britannia felfüggeszti előkészületeit a nyolc vezető ipari hatalom (G8) Szocsiban rendezendő csúcsértekezletére az ukrajnai fejlemények miatt - mondta vasárnap a brit külügyminiszter.
William Hague, aki vasárnap Kijevbe utazott, indulása előtt a BBC-nek kijelentette: London - hasonlóan más G8-országokhoz - nem vesz részt a tervezett csúcsértekezlet következő héten esedékes előkészítő tárgyalásain.

A G8-csoport soros elnöki tisztségét az idén Oroszország tölti be.

Hague vasárnapi nyilatkozatában kijelentette: sérült Ukrajna szuverenitása és területi integritása, és "ez nem lehet a módja nemzetközi ügyek intézésének".

Hozzátette ugyanakkor: kijevi tárgyalásain azt az álláspontot fogja tolmácsolni, hogy az ukrán vezetésnek az egész országot kell képviselnie, és a lehetséges legnagyobb mértékben be kell vonnia Ukrajna irányításába a keleti és a déli országrészek vezetőit.

Hague kijelentette: felhívja majd az ukrán kormány vezetőinek figyelmét arra is, hogy kemény gazdasági döntésekre kell felkészülniük a nemzetközi pénzügyi támogatás fejében.

A brit külügyminiszter elmondta: az elmúlt napok telefonbeszélgetéseiben az ukrán vezetők biztosították őt arról, hogy "nem fognak ugrani a provokációkra". "Természetesen erőteljesen azt fogom nekik javasolni, hogy továbbra is e hozzáállást tanúsítsák, az oroszokat pedig arra ösztönözzük, hogy tárgyaljanak közvetlenül Ukrajnával" - mondta Hague a vasárnapi BBC-interjúban.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.