brusszel


A Munkáspárt az állami gondozottaknak adja a kampánytámogatását

Figyelő Online
2014.03.04  11:57   
mail
nyomtatás
Az állami gondozott gyermekek javára lemond a jelöltjei után járó, fejenként egymillió forintos állami kampánytámogatásról az Európai Baloldal - Magyarországi Munkáspárt 2006 - közölte a szervezet kedden az MTI-vel.
Azt írták, nem kérik a jelöltjeik után járó, fejenkénti egymillió forintos támogatást, ehelyett azt kérik, hogy az összeget utalják át az államilag gondozott gyermekek támogatására.

"Ily módon kívánunk egyrészt tiltakozni a gyűlöleten alapuló politikai kampánybohózat ellen, amelyben nem szándékunk részt venni, másrészt felhívni a társadalom figyelmét a tragikus szociális nyomorra, amely a gyermekeket sem kíméli" - írták közleményükben. Hozzátették: "a válságot nem a neoliberális megszorítások fogják kezelni, hanem a szociális válságkezelő program és Európa szociális átalakítása". Úgy vélték, a jelöltek után járó kampánytámogatás "ráadásul nem kis pénz, amely rengeteg rászoruló gyermeknek segíthet".


A Nemzeti Választási Iroda internetes tájékoztató oldala, a www.valasztas.hu kedd délelőtti adatai szerint az Európai Baloldal - Magyarországi Munkáspárt 2006 nevű jelölőszervezetnek egy, az egyéni választókerületi választási bizottság által nyilvántartásba vett jelöltje van: Havránek Ferencet a hódmezővásárhelyi választókerületben vették nyilvántartásba. A pártnak további öt jelöltje van bejelentve a választási bizottságoknál, az ő nyilvántartásba vételükről egyelőre nem született döntés. A kampányköltségekről szóló tavalyi jogszabály szerint az országgyűlési képviselők általános és időközi választásán minden egyéni választókerületi képviselőjelölt a központi költségvetésből juttatott egymillió forintos támogatásra jogosult.
A támogatás kizárólag a választási kampányidőszak alatt, a választási eljárásról szóló törvény szerinti kampánytevékenységgel összefüggő dologi kiadások finanszírozására fordítható, például plakátra, politikai hirdetésre, választási gyűlésre. A pénzt a jelöltek kincstári számlán kapják meg, amelyről készpénz nem vehető fel. A jogszabály szerint a jelöltek a kincstárnak nyilatkozhatnak arról, hogy lemondanak erről a támogatásról és a jelölő párt rendelkezésére bocsátják. Ha a jelölt a szavazás előtt kiesik - például azzal, hogy lemond a jelölésről vagy elveszíti a választhatóság jogát - vissza kell fizetnie a központi támogatást. Annak a jelöltnek is vissza kell fizetnie az egymillió forintos támogatást, aki elindul a választáson, de nem szerzi meg az egyéni választókerületben leadott érvényes szavazatok legalább 2 százalékát.

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Gazdag Fidesz, szegény baloldal

Hogyan teljesítettek a pártok az ország leggazdagabb és legszegényebb településén?

Számot vetettek - Átrendeződés és konfliktus várható a jobboldalon

A Republikon Intézet „Választás 2014" címmel rendezett értékelő konferenciát politikusok és elemzők részvételével.

Pelczné Gál Ildikó vezeti a Fidesz EP-listáját

Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke a kormánypárt listavezetője a májusi európai parlamenti (EP-) választáson.

Hoffmann Rózsa nem államtitkárként folytatja

Az államtitkár az oktatásügyben más feladatot kap - közölte Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője.

top200