brusszel


Hatástalan lesz Moszkvára az EU-szankció

Figyelő Online
2014.03.07  10:14   
mail
nyomtatás
Az Európai Unió semmit sem ér el Moszkvával szemben, ha befagyasztja a vízumkönnyítésről és az új EU-orosz alapszerződésről folyó tárgyalásokat - fejtette ki véleményét Szergej Karaganov orosz szakértő csütörtökön az Interfax orosz hírügynökségnek.
A Brüsszelben kilátásba helyezett büntetőintézkedéseknek azért nem lesz hatása Moszkvára, mert ezekben a kérdésekben gyakorlatilag nincs párbeszéd az Európai Unió és Oroszország között - nyilatkozta az orosz Külpolitikai és Védelmi Politikai Tanács tiszteletbeli elnöke.

Az európai uniós ügyekkel foglalkozó orosz szakember elmondta, hogy az alapszerződésről folyó egyeztetések már rég sikertelenségbe fulladtak, és az utóbbi időben már csak papíron léteztek, ugyanis mind Oroszországnak, mind az EU-nak egymástól teljesen eltérő elképzelése volt a dokumentum szerkezetének koncepciójáról. Szergej Karaganov rámutatott, hogy az orosz állampolgárok európai uniós országokba történő beutazását könnyítő, illetve (Moszkva végső célja szerint) az oroszok schengeni vízummentességét célzó folyamat Brüsszel részéről amúgy is leállt.

Az Oroszország és az Európai Unió kapcsolataival foglalkozó szakember nem számít arra, hogy Brüsszel keményebb korlátozó intézkedéseket vezetne be Moszkvával szemben az ukrán válságban elfoglalt orosz álláspont és fellépés miatt. Ezt azzal indokolta, hogy az Európai Uniónak mind a mai napig nincs pontosan körülhatárolt közös külpolitikája. A szervezet egyes tagjai sokkal keményebb fellépést akarnak Oroszországgal szemben, de az unió számos tagja érzékeny veszteséget szenvedne el a keményebb büntetőintézkedések miatt. Korábban Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben bejelentette, hogy az Európai Unió felfüggeszti Oroszországgal a vízumügyi tárgyalásokat, valamint az új kétoldalú szerződést célzó megbeszéléseket. Az uniós országok állam- és kormányfői rendkívüli tanácskozáson vitatták meg az ukrajnai válsággal kapcsolatos kérdéseket.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.