brusszel


Százezres minimálbért ígér a baloldali ellenzék

Figyelő Online
2014.03.09  12:52   
mail
nyomtatás
A nettó minimálbér 100 ezer forintra emelését és 250 ezer új munkaerő-piaci állás megteremtését vállalja a baloldali összefogás a következő ciklusra, ha kormányra kerül - jelentette ki Gúr Nándor, az MSZP alelnöke vasárnap sajtótájékoztatón, Budapesten.
A szocialista politikus elmondta: hiteles és kiszámítható gazdaságpolitikával visszaszereznék a befektetők bizalmát, az így megvalósuló beruházások pedig új munkahelyeket eredményeznének.

Gúr Nándor közölte: a százezer új munkahely a többi között szociális szövetkezetekben, a zöld gazdaságban és az építőiparban jöhetne létre, miután - részben uniós támogatással - lakáskorszerűsítési, épületfelújítási és -szigetelési programot indítanának, ami a rezsiköltségek fenntartható csökkentését is lehetővé tenné.

Az MSZP-s képviselő közölte: vállalják, hogy a ciklus végére nettó 100 ezer forintra emelik a minimálbért.

Ezen kívül - folytatta - lehetővé tennék, hogy a kisvállalkozások a foglalkoztatáshoz kapcsolódó járulékterheket leírják a társasági nyereségadóból, ami a fekete foglalkoztatás visszaszorítását segítené. Szerepel ígéreteik között az alapvető élelmiszerek áfájának 5 százalékra csökkentése is.

Vargha Nóra, a Magyar Liberális Párt Pest megyei elnöke a baloldali összefogás további ígéretei közül kiemelte: a 100 ezer forintnál kisebb nyugdíjból élő 65 éven felüliek számára havi 24 ezer forintos gyógyszertámogatást vezetnének be, és megszüntetnék a gyermekéhezést.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Gazdag Fidesz, szegény baloldal

Hogyan teljesítettek a pártok az ország leggazdagabb és legszegényebb településén?

Számot vetettek - Átrendeződés és konfliktus várható a jobboldalon

A Republikon Intézet „Választás 2014" címmel rendezett értékelő konferenciát politikusok és elemzők részvételével.

Pelczné Gál Ildikó vezeti a Fidesz EP-listáját

Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke a kormánypárt listavezetője a májusi európai parlamenti (EP-) választáson.

Hoffmann Rózsa nem államtitkárként folytatja

Az államtitkár az oktatásügyben más feladatot kap - közölte Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője.

top200