brusszel


Hivatalos: nyomozás indult az online pénztárgépek ügyében

Figyelő Online - Baka F. Zoltán
2014.03.11  12:59   
mail
nyomtatás
Elindult a nyomozás az online pénztárgépek engedélyezésével kapcsolatban, két embert már gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.
Bekövetkezett az, amire számítani lehetett: elindult a nyomozás az online pénztárgépek ügyében. A Figyelő értesülései szerint a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda hivatali visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt döntött a nyomozás elindítása mellett. A szervezet megerősítette információinkat. Az eljárás során két ember gyanúsítotti kihallgatására is sor került már.

Mint korábbi cikkeinkben megírtuk, az online pénztárgépek bevezetése több olyan fordulatot is hozott, amelyek kapcsán felmerült a vesztegetés gyanúja. Tavaly ősszel ugyanis több olyan pénztárgép típus is engedélyt kapott a forgalmazásra a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivataltól (MKEH), amelyektől utólag, idén január közepén ugyanez a szervezet megvonta az engedélyeket. A gépeket két cég, az Alt Cash Kft., illetve a Japan Cash Kft. hozta forgalomba, s az engedélyek visszavonásáig komoly, nagyjából 80 ezres ügyfélkörre tettek szert. Emiatt kellett újabb és újabb határidőket szabni az átállásra, hogy a két cég addigi kuncsaftjainak legyen elég idejük gondoskodni új gépekről. Egyben arról, hogy ne essenek el a gépenként kapható 50 ezer forintos állami támogatástól.

Lapunk február elején úgy értesült, hogy az engedélyezési folyamat visszásságai miatt keletkezett feljelentés ügyében előbb-utóbb lesznek gyanúsítottak, és elindul a nyomozás. Február közepén arról tájékoztatta a Figyelő Online munkatársát a nyomozó szerv, hogy feljelentés-kiegészítést rendelt el. Ez azt jelenti, hogy további információkra tartott igényt a nyomozás megkezdéséhez. Erre 15 nap állt a rendőrség rendelkezésére, ennek letelte után rendelték el a nyomozást.

Az, hogy a gyanú szerint hivatali visszaélés történt, feltételezi, hogy a MKEH munkatársai közül kerülhettek ki a gyanúsítottak. Ezzel kapcsolatban korábban már megkerestük a hivatalt, de nem kaptunk felvilágosítást, hogy bármelyik kollégájuk érintett lehet-e az ügyben. A nyomozó irodánál pedig azt közölték, hogy további részleteket a nyomozás érdekére tekintettel egyelőre nem áll módjukban közölni.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.