brusszel


Ilyenek lesznek a szavazólapok

Figyelő Online
2014.03.11  13:55   
mail
nyomtatás
Jóváhagyta az országos pártlistás szavazólapok mintáját a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) kedden, az egyik a magyarországi szavazásra, a másik a levélben szavazásra készült.
Miután az NVB nyilvántartásba vette az országos pártlistákat, és az erről szóló határozatok hétfőn jogerőre emelkedtek, a testület következő feladata a szavazólapok adattartamának jóváhagyása volt. Ez az úgynevezett imprimálás azt jelenti, hogy az NVB elfogadja a szavazólap "képét", azt, hogy helyesen szerepelnek-e rajta a jelölőszervezetek, valamint a listákon lévő jelöltek neve.

A jogszabály szerint az országos pártlistás szavazólap a pártlisták nevét az NVB által kisorsolt sorrendben tartalmazza, ezeket az NVB március 4-én sorsolta ki.
Az NVB által elfogadott országos pártlistás szavazólapon két sorban szerepelnek a pártlisták, soronként 9-9, így nem lett olyan hosszú, "kígyószerű" a szavazólap, ahogyan korábban tervezték, de így is A/3 méretű. Az NVB külön szavazólapot hagyott jóvá a magyarországi lakóhellyel rendelkezők szavazásához, ezen szerepel a bal felső sarokban egy karika a bélyegzőlenyomatnak, és külön szavazólapot a levélben szavazók számára. Utóbbin nincs helye a bélyegzőlenyomatnak, és a szavazat elhelyezésére szolgáló karika (mivel a szavazatokat szkennelni fogják) zöld színű.
A szavazólapon szerepel a "szavazólap" megjelölés, a választás megnevezése (országgyűlési képviselő-választás), a szavazás napja (vagyis április 6.). Fel van tüntetve rajta az is, hogy csak egy listára lehet érvényesen szavazni.
A tizennyolc pártlista két sorban szerepel a szavazólapon, minden lista öt centiméter széles területet foglal el.

A szavazólap tartalmazza a lista sorszámát (egytől induló, folyamatos sorszámozással), alatta a jelölőszervezet logóját (a jelölőszervezetek logóját egy 20 milliméter magas, 40 milliméter széles területen kell feltüntetni), a szavazásra szolgáló kört, alatta a pártlista rövid nevét, alatta a jelölőszervezet teljes nevét, és a lista első öt jelöltjének a nevét.

A listán a következő sorrendben szerepelnek a pártlisták: Magyarországi Cigánypárt, A Haza Nem Eladó Mozgalom Párt, Seres Mária Szövetségesei, Független Kisgazda- Földmunkás és Polgári Párt, Új Dimenzió Párt, Fidesz-Magyar Polgári Szövetség-Kereszténydemokrata Néppárt, Sportos és Egészséges Magyarországért Párt, Lehet Más a Politika, Jólét és Szabadság Demokrata Közösség, Magyar Demokratikus Unió, Új Magyarország Párt, Magyar Munkáspárt, Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja, Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt, Együtt 2014, Zöldek Pártja, Összefogás Párt, Magyar Szocialista Párt-Együtt - A korszakváltók Pártja-Párbeszéd Magyarországért Párt-Demokratikus Koalíció-Magyar Liberális Párt és Jobbik Magyarországért Mozgalom.

Az NVB-nek a szavazólap adattartalmának jóváhagyásával kapcsolatos határozata ellen - egynapos jogorvoslati határidővel - bírósági felülvizsgálati kérelmet lehet benyújtani a Kúriához.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék: NVIszavazás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Gazdag Fidesz, szegény baloldal

Hogyan teljesítettek a pártok az ország leggazdagabb és legszegényebb településén?

Számot vetettek - Átrendeződés és konfliktus várható a jobboldalon

A Republikon Intézet „Választás 2014" címmel rendezett értékelő konferenciát politikusok és elemzők részvételével.

Pelczné Gál Ildikó vezeti a Fidesz EP-listáját

Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke a kormánypárt listavezetője a májusi európai parlamenti (EP-) választáson.

Hoffmann Rózsa nem államtitkárként folytatja

Az államtitkár az oktatásügyben más feladatot kap - közölte Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője.

top200