brusszel


Pályára állítják a feltörekvő cégeket

Figyelő Online - Bucsky Péter
2014.03.12  10:21   frissítve: 2014.03.12 10:30
mail
nyomtatás
Kéttucat feltörekvő vállalkozás juthat kezdőtőkéhez, irodához és mentoráláshoz Európa legpezsgőbb startup városaiban, így kapcsolati hálóhoz is.
A hannoveri CeBit szakvásáron tegnap jelentették be a versenyt, amit az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) informatikai innovációkkal foglalkozó közössége, az EIT ICT Labs hirdetett meg. Az egyes témák győztesei 40 ezer eurót nyerhetnek, emellett fél évre irodát és szakmai, illetve üzleti segítséget. De a program lejártával sem engedik el a kezüket: a szervezet üzleti akcelerátor programjában is lehetőség van a későbbiekben részt venni.  

Nyolc téma, nyolc város

Az EIT ICT Labs 8 központjában (London, Eindhoven, Rennes, Trento, Berlin, München, Helsinki és Stockholm) rendezik a döntőket, amelyre 10-10 csapatot hívnak meg. Az első helyezett 40 ezer, a második 25 ezer, a harmadik 15 ezer euróhoz jut, de aki nem nyer is kaphat segítséget a későbbiekben a szervezettől.  



Április 20-ig az alábbi témákban várják a jelentkezéseket:  

·         Egészség és életminőség
·         Okos terek
·         Cyber és valós világot összekapcsoló rendszerek
·         A felhő jövője  

Az alábbi négy témában nyár végéig lehet jelentkezni:
·         Cyber biztonság és adatvédelem
·         Dolgok internete (IoT)
·         Városi élet és mobilitás
·         Okos energiarendszerek  


Más versenyektől a kezdeményezés abban is eltér, hogy nem csak az üzleti megtérülést nézik, hanem olyan megoldásokat keresnek, amik minél nagyobb hatással lehetnek a jövőben az emberek mindennapi életre. Emellett az is kiemelt cél, hogy európai innovatív megoldások szülessenek, amiket itt lehet megvalósítani.   "A vállalkozók nagyszerű ötleteikkel a gazdasági növekedés mellett az életminőséget is jobbá teszik:" mondta el Willem Jonker, az EIT ICT Labs vezérigazgatója. "Ezért jelentős befektetésekre is hajlandók vagyunk, hogy ezeket az ötleteket és vállalkozásokat az ökoszisztémánkba vonzzuk". Ezzel is hozzá akarnak járulni az európai informatikai kkv-k globális piaci sikeréhez.

Weboldal: www.ideachallenge.eitictlabs.eu
Jelentkezés: https://eitictlabs.fluidreview.com/
Facebook: www.facebook.com/eitictlabs.ideachallenge
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Ötvenmilliárd feletti tőke a startupoknak

Az új ciklus első Európai Uniós forrásból finanszírozott kockázati tőkebefektetése a debreceni Insimu Patient volt, amely tőkét kapott a Hiventurestől.

Budapesti konferenciával indul a FabLaBNet

Az Európai Unió által támogatott új projekt, a FabLabNet március 28-án indul a partnerek által közösen, 3D-nyomtatott alkatrészekből épült rakéta jelképes kilövésével..

Kaposváron oktatják a jövő startup vállalkozóit

Európában is egyedülálló digitális oktatási platformmal és a diploma mellett akár befektetési lehetőségekkel is várja a Kaposvári Egyetem 2017-ben hallgatóit.

Másfél milliárd 6 erős nagyprojektre

A Bay Zoltán Kft. másfél milliárd forintnyi magas hozzáadott értékű kutatási, fejlesztési és innovációs projektek fejlesztését kezdi meg.

top200