brusszel


Megszólalt Simon Gábor ügyvédje

Figyelő Online
2014.03.12  12:22   
mail
nyomtatás
Simon Gábor valamennyi gyanúsítás vonatkozásában tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el - mondta a volt szocialista politikus védője újságíróknak a Pesti Központi Kerületi Bíróságon szerdán.
Nagy István elmondta: a közokirat-hamisítást Simon Gábor kifejezetten provokációnak tartja. A védő úgy értékelte: az ügyészségi iratok nem támasztják alá, hogy védence közokirat-hamisítást követett volna el. A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) szerdán közölte, hogy kezdeményezi Simon Gábor előzetes letartóztatását.

Nagy Andrea szóvivő az MTI-vel azt közölte: az ügyészség a szökés, elrejtőzés, a büntetőeljárás sikerének meghiúsítása és a bűnismétlés veszélye miatt tartja indokoltnak ezt az intézkedést. Keresztes Imre, a KNYF főügyésze hétfőn azt közölte az MTI-vel, hogy újabb bűncselekmények elkövetésével gyanúsították meg Simon Gábor volt MSZP-s országgyűlési képviselőt, és kihallgatása után őrizetbe is vették. A főügyész szerint Simon Gábor egy dél-afrikai ország hamis útlevelét szerezte meg, amely a saját személyi adatait tartalmazta. Ezután megkereste egy korábbi ismerősét, aki a hamis útlevél felhasználásával kérésére egy magyar banknál bankszámlát nyitott. A cselekmény felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás megalapozott gyanújának megállapítására alkalmas - mondta.

A Magyar Nemzet február 4-én írt arról, hogy egy bécsi számlán Simon Gábornak több száz millió forintja van, amit nem tüntetett fel a vagyonnyilatkozatában. A képviselő, aki az MSZP elnökhelyettese volt, február 6-án közölte, hogy a szocialista pártban viselt minden tisztségéről lemond, kilép a pártból, visszalép a képviselő-jelöltségtől és február 12-ei hatállyal lemond parlamenti képviselői mandátumáról. Ezután a legfőbb ügyész adócsalás és magánokirat-hamisítás megalapozott gyanúja miatt kezdeményezte Simon Gábor mentelmi jogának felfüggesztését.

Előzetesbe került Simon Gábor

Előzetes letartóztatásba helyezte Simon Gábor volt országgyűlési képviselőt a Pesti Központi Kerületi Bíróság szerdán. Az MSZP volt elnökhelyettesét adócsalással, magánokirat-hamisítással, valamint felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítással gyanúsítják. Simon Gábor ügyvédje, Nagy István a tárgyalást követően újságíróknak azt mondta: a bíróság 30 napra elrendelte az előzetes letartóztatást, a kényszerintézkedés ellen Simon Gábor és ő maga is fellebbezést jelentett be.

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.