brusszel


Sokkal több a szervátültetés, mint korábban

Figyelő Online
2014.03.12  13:55   
mail
nyomtatás
Több mint 17 százalékkal emelkedett a szervátültetések száma Magyarországon az elmúlt évben 2012-höz képest annak nyomán, hogy hazánk csatlakozott az Eurotransplant nemzetközi szervcsereszervezethez - jelentette be Szócska Miklós szerdán Budapesten.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára szerint az eredmény annak is köszönhető, hogy Magyarországon szakmai konszenzus jött létre a szervátültetés infrastrukturális hátterének fejlesztéséről, a nemzetközi szervezethez történő csatlakozásról. Ugyanis a transzplantáció olyan költséghatékony gyógymód, ami ráadásul teljes életet is biztosít a betegek számára - mondta.

Szócska Miklós hozzátette: a hatékonyság növeléséhez ugyanakkor szükséges a várólisták bővítése, mert több embernek könnyebb megfelelő szerveket találni az Eurotlansplant keretében. Az államtitkár hangsúlyozta: az elért eredményekért köszönet illeti a társadalmat, hiszen Magyarországon a "feltételezett beleegyezés elve" működik. Vagyis a bevett gyakorlat és a közmegegyezés szerint, aki életében nem tiltakozik, arról azt feltételezik, hogy halála esetén felhasználhatják a szerveit életmentésre. Ennek is köszönhető, hogy országszerte öt egészségügyi intézményben történik transzplantáció - mondta Szócska Miklós.

Mihály Sándor, az Országos Vérellátó Szolgálat Szervkoordinációs Irodájának igazgatója elmondta, hogy a csatlakozás óta 60 szerv érkezett Magyarországra az Eurotransplant tagországaitól, Magyarország pedig 96 szervet küldött külföldre.
Ugyan több szervet küldtünk, mint kaptunk, ám mégis több ember kapott életmentő szerveket, mint korábban.
Hozzáfűzte, hogy tavaly 155 esetben történt elhunytból transzplantációs célú szervkivétel és 40-szer élő donorból. Ez összességében 14 százalékos növekedést jelent 2012-höz képest - mondta Mihály Sándor. Langer Róbert, az Egészségügyi Szakmai Kollégium Transzplantációs Tagozatának elnöke hangsúlyozta, hogy az Eurotlansplant keretében immár Magyarországon kívül 7 tagországból, Ausztriából, a Benelux államokból, Horvátországból, Németországból és Szlovéniából kaphatnak szerveket a magyar betegek. Vagyis a 130 milliós populációban nagyobb eséllyel juthatnak megfelelő szervhez a magyar betegek. Ugyanakkor a csatlakozáshoz nagyon komoly szervezeti és infrastrukturális feltételeket kellett teljesítenie a magyar egészségügynek - jelezte Langer Róbert.

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.