brusszel


Megkezdődtek az előrehozott választások Szerbiában

Figyelő Online
2014.03.16  09:38   frissítve: 2014.03.16 16:11
mail
nyomtatás
Szerbiában vasárnap hét órakor megnyíltak a szavazóhelyiségek, ezzel megkezdődött az előre hozott parlamenti választás.
A többpártrendszer szerbiai bevezetése óta ez lesz a tizedik parlamenti választás, és egyúttal a hetedik előre hozott választás. A valamivel több mint 6,7 millió szavazójoggal rendelkező szerb állampolgár összesen 19 lista közül választhat.
A szerb törvényhozás 250 mandátumáért 3020 jelölt verseng.

A közvélemény-kutatások eredményei alapján biztosra vehető a jobbközép Szerb Haladó Párt (SNS) fölényes győzelme, a várakozások szerint az új kormányfő az SNS elnöke, Aleksandar Vucic lesz. A szerb sajtó azt is egyértelműnek tekinti, hogy a második helyet a jelenlegi kisebbik koalíciós partner, az Ivica Dacic vezette, baloldali Szerbiai Szocialista Párt (SPS) szerzi meg.

A nemzeti kisebbségek pártjainak parlamentbe jutása nem az 5 százalékos küszöb elérésétől függ. Szerbiában a természetes választási küszöb használata van érvényben, ami azt jelenti, hogy annyi kisebbségi képviselő kerülhet be a parlamentbe, ahányszor az egy mandátumhoz szükséges szavazatszámot megszerzi egy nemzeti kisebbségi párt. A legnagyobb délvidéki magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) az eddigi öt mandátumuk megőrzését tűzte ki célul.

A legfrissebb közvélemény-kutatási adatok alapján a lakosság 48 százaléka szerint a választások javulást hoznak az ország számára, 30 százalékuk szerint semmi nem változik majd, 18 százalékuk pedig úgy véli, rosszabb lesz.

A választópolgárok 7 és 20 óra között adhatják le voksaikat. Szerbia területén összesen 8262 helyen, Koszovóban 90, míg a világ 20 másik országában összesen 35 helyen lehet szavazni. Az első, nem hivatalos eredmények 21.30 körül várhatók. A választási bizottság ígérete szerint a végleges eredményeket legkésőbb március 20-ig közzéteszik.

Az alkotmány értelmében a választási eredmények kihirdetését követő 30 napon belül meg kell tartani az első parlamenti ülést, az új összetételű országgyűlésnek pedig három hónapja van a kormány kinevezésére, különben új választásokat kell kiírni. Rasim Ljajic miniszterelnök-helyettes korábban úgy nyilatkozott, hogy az új kormány legkésőbb május 1-ig megalakul.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.