brusszel


Nincs alternatíva, nem vitázik a Fidesz

Figyelő Online
2014.03.16  12:51   
mail
nyomtatás
A Fidesz véleménye szerint a demokrácia lényegéhez tartozik, hogy legyenek az ország jövőjéről folyó viták; a kormánypárt viszont úgy látja, hogy nincs valós alternatívát felmutató, kormányzóképes igazi jelölt a baloldalon, ezért vita feltételei sem állnak fenn.
A Fidesz az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében azt írja, máig nem tudják, hogy ki a baloldal valódi vezetője: Gyurcsány Ferenc, Mesterházy Attila vagy Bajnai Gordon. Hozzáteszik: azt sem tudják, hogy mit és mikor tudtak a baloldal vezetői Simon Gábor MSZP alelnök százmillióiról, mert nem hajlandóak elmondani.

A közlemény szerint csak azt lehet tudni, hogy a baloldal vezetői egymással többet vitatkoznak, mint politikai ellenfeleikkel, és szeretik megváltoztatni kéthetente a saját nevüket. "És azt is tudjuk, hogy egymást a gázrezsóra ültetnék fel, viszont ezek nem elegendőek kormányképes alternatívának" - fogalmaznak a közleményben.

Mesterházy Attila MSZP-elnök, a baloldali összefogás miniszterelnök-jelöltje szombaton jelentette be, hogy tévévitára hívja ki a miniszterelnököt április 5-ére. Hangsúlyozta: mivel a Fidesznek nincs programja és a "lakájmédia" sem kérdezi az ország gondjairól, ezért a kormányváltó erőknek kell szembesítenie a miniszterelnököt azzal, hogy mit tett ezzel az országgal. Amennyiben a kormányfő nem gyáva - folytatta - akkor kiáll erre a vitára.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Gazdag Fidesz, szegény baloldal

Hogyan teljesítettek a pártok az ország leggazdagabb és legszegényebb településén?

Számot vetettek - Átrendeződés és konfliktus várható a jobboldalon

A Republikon Intézet „Választás 2014" címmel rendezett értékelő konferenciát politikusok és elemzők részvételével.

Pelczné Gál Ildikó vezeti a Fidesz EP-listáját

Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke a kormánypárt listavezetője a májusi európai parlamenti (EP-) választáson.

Hoffmann Rózsa nem államtitkárként folytatja

Az államtitkár az oktatásügyben más feladatot kap - közölte Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője.

top200