brusszel


Exit poll: a krímiek 93 százaléka csatlakozna Oroszországhoz

Figyelő Online
2014.03.16  20:37   frissítve: 2014.03.16 21:37
mail
nyomtatás
A Krímben tartott vasárnapi népszavazás résztvevőinek 93 százaléka támogatta, hogy az Ukrajnához tartozó autonóm terület Oroszországhoz csatlakozzon - derült ki annak az exit poll felmérésnek az eredményéből, amelyet a Kriminform helyi hírügynökség rendelt meg, és amelyet rögtön urnazárás után tettek közé.
A helyi politológiai és szociológiai intézet munkatársai által több mint 200 krími - köztük 50, a megyei jogú város, Szevasztopol - szavazókörénél végzett felmérés szerint a választók 7 százaléka adta arra a szavazatát, hogy a Krími Autonóm Köztársaság Ukrajna része maradjon.
A felmérésben csaknem 60 ezer választó vett részt.

Kijevi idő szerint este 8 órakor zártak a szavazókörök. A részvételi arány 81,36 százalék volt, ami csaknem kétszerese a 2012-es parlamenti választásokon résztvevők számának.
Mateusz Piskorski, az európai megfigyelők küldöttségének vezetője kijelentette, hogy a népszavazás teljességgel megfelelt a nemzetközi normáknak és a demokratikus eljárásoknak.

"Az, amit ma láttunk a Krímben, semmiben sem különbözött bármely más demokratikus európai ország népszavazásától" - mondta a lengyel Önvédelem (Samoobrana) populista párt politikusa.

Musztafa Dzsemiljev, az ukrán parlament képviselője, a krími tatárok nem hivatalos kormánya, a medzslisz korábbi elnöke azonban kijelentette, hogy a részvételi arány valójában nem volt magasabb 30 százaléknál. Közölte, hogy a medzslisz képviselői több szavazókörben is jártak, ahol a részvétel 30 százalék alatt volt. "Lehetséges, hogy néhány városban, ahol nagyobb arányú az orosz lakosság, mint például Kercsben, a részvétel elérte az 50 százalékot" - fűzte hozzá. Rámutatott arra, hogy a helyhatósági választásokon, amikor szintén komoly érzelmek törnek a felszínre, a részvételi arány 52 százalék körül alakul.

Emlékeztetett arra, hogy a krími tatárok bojkottálták a népszavazást. Szavai szerint ezért is hihetetlenül magas a közzétett részvételi arány, mert a tatárok a köztársaság lakosságának több mint egyharmadát teszik ki.

Olekszandr Csernyenko, az Ukrán Választók Bizottsága (KIU) nevű civil szervezet vezetője - aki a Krímben figyelte meg a voksolást - kijelentette, hogy nem egy szabálysértést követtek el a részvétel növelése érdekében. Az általa tapasztaltak szerint a szavazókörökben úgynevezett kiegészítő névjegyzékeket nyitottak, ahová bárkit, aki kérte, felvettek.

Szavaztak orosz állampolgárok és szerinte nagy számban voltak olyanok, akik több helyen is szavaztak, vagy akár ugyanabban a szavazókörben álltak be többször a sorba voksolni. Hasonló tapasztalatról számolt be a Krímből David Stulik, az Európai Bizottság kijevi külképviselete sajtóosztályának munkatársa is Facebook-oldalán.

Az orosz útlevéllel szavazókról ukrán internetes hírportálok fotókat és videókat is közzétettek.

MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.