brusszel


Fölényes haladópárti győzelem Szerbiában

Figyelő Online
2014.03.16  23:00   frissítve: 2014.03.16 23:00
mail
nyomtatás
A Szerb Haladó Párt (SNS) vasárnap késő este bejelentette, hogy győzött az előre hozott parlamenti választáson.
A párt a szavazatok 62 százalékos feldolgozottságára hivatkozott. Ez alapján a jobbközép SNS támogatottsága 49,3 százalékos. A második helyen áll a párt eddigi koalíciós partnere, a baloldali Szerbiai Szocialista Párt 19,9 százalékkal. Az ötszázalékos parlamenti küszöböt emellett átlépte az ellenzéki Demokrata Párt (DS) és az SNS-szel várhatóan koalícióra lépő Új Demokrata Párt (NDS) is.

Emellett a nemzeti kisebbségi pártok néhány képviselője is biztosan bejutott a törvényhozásba. Ezekre a pártokra az úgynevezett természetes küszöb alkalmazása érvényes, vagyis annyi kisebbségi képviselő kerülhet be a parlamentbe, ahányszor az egy mandátumhoz szükséges szavazatszámot megszerzi egy nemzeti kisebbségi párt.

Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) akár 8 mandátumot is szerezhet a 250 fős szerb parlamentben - írta nem hivatalos adatokra hivatkozva a Blic című napilap a honlapján vasárnap késő este.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.