brusszel


Bízunk a bankunkban

Figyelő Online
2014.03.17  12:09   
mail
nyomtatás
Bíznak a magyar ügyfelek saját bankjaikban, kétharmaduk ajánlaná is pénzintézetét másoknak. A teljes bankszektor megítélése is stabilizálódott az egy évvel korábbihoz képest - derül ki az EY legfrissebb nemzetközi iparági felmeréséből.
„Az EY felméréséből is egyértelműen kiderül, hogy elsősorban a költségek alapján választanak bankot a magyarok. Ügyfélként pedig azt várják, hogy pénzintézetük könnyítse meg az ügyintézést, valamint minél inkább személyre szabott ajánlatokat és szolgáltatásokat kínáljon számukra" - mondta Seregdy Tamás, az EY igazgatója.

Az EY felmérésben részt vevők 97 százaléka mondta azt, hogy megbízik saját bankjában. 42 nyilatkozott úgy, hogy teljes a bizalma pénzintézetében. Az ügyfelek kétharmada ajánlaná másoknak is saját bankját.

A teljes bankszektor megítélése is stabilizálódott az egy évvel korábbihoz képest: a válaszadók 59 százaléka mondta azt, hogy nem változott véleménye a bankokról általában, 38 százalék azonban továbbra is bizalomvesztésről számolt be.

A pénzintézetek jellemzésekor az elérhetőséget, az alapvető szolgáltatások kiegyensúlyozott biztosítását, valamint a személyes banki adatok megőrzését tartották leginkább fontosnak a magyar ügyfelek. A válaszadók szerint a rejtett költségek jelentik a legnagyobb problémát számukra bankoláskor - derül ki az EY felméréséből, amelyben Magyarországon több mint félezer ügyfelet kérdeztek meg.

A globális trendekbe illeszkedik Magyarország

Nemzetközi szinten a válaszadók 99 százaléka nyilatkozott úgy, hogy bízik elsődleges banki szolgáltatójában. 77 százalékuk pedig azt mondta, szívesen ajánlaná pénzintézetét másoknak is. Globálisan is javult a szektor megítélése: az ügyfelek harmada már úgy nyilatkozott, nőtt a pénzintézetekbe vetett bizalma, 48 százalékuknak pedig nem változott a véleménye az egy évvel korábbihoz képest.

Az EY elemzéséből kitűnik, hogy három terület fejlesztésével érhetnek el versenyelőnyt a bankok. Ezek közé tartozik a bankolás egyszerűbbé és átláthatóbbá tétele, a nagyobb mértékű segítségnyújtás a személyes pénzügyi döntések meghozatalában, valamint az ügyfélközpontú problémakezelés.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék: EYbankügyfél

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.