brusszel


Továbbra is a magyarok a legkevésbé elégedettek a rendszerváltással

Figyelő Online
0000.00.00  00:00   
mail
nyomtatás
A négy visegrádi ország körében végzett felmérés szerint a lengyelek a legelégedettebbek a rendszerváltással, míg a magyarok a legkevésbé - derül ki a Tárki szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményéből.
Mint kifejtették: a Közép-Európai Közvélemény-kutató Társulás (CEORG) 2014 januárjában a rendszerváltás megítélésével kapcsolatban tett fel két kérdést Csehországban, Magyarországon, Lengyelországban és Szlovákiában.
Az első kérdés azt firtatta, hogy a négy ország lakosságának véleménye szerint összességében mennyire érte meg a rendszerváltás. Az erre adott válaszok szerint Lengyelországban gondolják magasan a legnagyobb arányban azt az emberek, hogy számukra megérte a rendszerváltás. Itt a válaszadók közel háromnegyede véli úgy, hogy a rendszerváltás teljes mértékben megérte, vagy inkább megérte. Őket Csehország, majd Szlovákia lakosai követik, s messze lemaradnak tőlük a Magyarországon megkérdezettek - írta a Tárki.

A kutatás második kérdése az volt, hogy a különböző országokban élő embereknek mennyivel lett jobb vagy rosszabb az élete a rendszerváltás után, mint azelőtt volt. A válaszok alapján kevesen vannak azok, akik szerint a rendszerváltás nem hatott az emberek életére. Ebben az esetben is a lengyel lakosok körében vannak a legtöbben, akik szerint javult, s a legkevesebben, akik szerint romlott a helyzetük. A szlovákiai és a csehországi adatok hasonlóak: a lakosság nagyjából harmada egyaránt érzékelte a rendszerváltás hatását az emberek életére jobbnak, rosszabbnak és ugyanolyannak is - írta a Tárki, hozzátéve: Magyarország adatai a másik három országéhoz képest ismét jóval sötétebb képet festenek a rendszerváltás megítélésével kapcsolatban.

A négy európai országban végzett felmérés magyarországi adatfelvételét - ugyanezzel a két kérdéssel - a Tárki végezte januárban. A felmérés a felnőtt magyar lakosságra nézve reprezentatív mintán történt ezer ember kérdőíves megkérdezésével. A Tárki ezen kutatása alapján a diplomások, a Fidesz-KDNP és az LMP szavazói vélik úgy, hogy a rendszerváltás "megérte".

Mint írták: a lakosság több mint tizede véli úgy, hogy összességében teljes mértékben megérte a rendszerváltás, több mint harmada szerint pedig inkább megérte. A megkérdezettek negyede úgy vélekedett, hogy inkább nem érte meg, míg közel hatoduk szerint a rendszerváltás egyáltalán nem érte meg.

A válaszadók valamivel több, mint negyede érzi úgy, hogy a Magyarországon élő emberek helyzete jobb vagy sokkal jobb, mint amilyen a rendszerváltás előtt volt, és ötödük szerint az emberek élete ugyanolyan. A válaszadók kevesebb mint fele gondolja úgy, hogy az országban élők élete rosszabb vagy sokkal rosszabb, mint amilyen a szocializmusban volt - fejtette ki a Tárki.

Mindemellett a Tárki kutatásából az is kiderül, hogy a magasabb iskolai végzettségűek a legelégedettebbek a rendszerváltással, továbbá, hogy pártszimpátia alapján markáns különbségeket tapasztalhatók a rendszerváltás megítélésével kapcsolatban.

Mint kifejtették: a rendszerváltásról pozitív véleményt alkotók aránya - akik szerint teljes mértékben vagy inkább megérte a rendszerváltás - az LMP "egyébként kisszámú szavazói körében" a legmagasabb (80 százalék), nagyon magas Fidesz-KDNP szavazói között (71 százalék), és a Jobbik táborában is ők vannak többségben (54 százalék).

A rendszerváltásról negatívan vélekedő válaszadók, akik szerint inkább vagy egyáltalán nem érte meg a rendszerváltás, az MSZP szavazótáborában vannak a legmagasabb arányban (63 százalék), őket az Együtt-PM szavazói követik (58 százalék), és a DK szavazótáborában is többségben vannak (52 százalék) e vélemény támogatói - olvasható a Tárki közleményében.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.