brusszel


Simon továbbra is rács mögött marad

Figyelő Online
2014.03.25  10:52   
mail
nyomtatás
Előzetes letartóztatásban marad Simon Gábor, a Fővárosi Törvényszék helybenhagyta a volt szocialista országgyűlési képviselő kényszerintézkedéséről szóló végzést - tudta meg az MTI kedden az ügyet jól ismerő forrásból. A bíróság megerősítette az MTI értesülését, és közölte: a fellebbezések alaptalanok voltak.
A Fővárosi Törvényszék azt közölte, hogy egy hete, március 18-án hozott végzésével "helybenhagyta S. Gábor előzetes letartóztatását abban a büntetőügyben, melyben a Központi Nyomozó Főügyészség jár el különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt". A végzés szerint "az elsőfokú bíróság helyesen következtetett arra, hogy a gyanúsított terhére rótt cselekmények tárgyi súlyára, a kiszabható büntetés mértékére, valamint S. Gábor kapcsolatrendszerére és a hamis úti okmány megszerzésére utaló adatokra tekintettel alaposan feltehető, hogy a gyanúsított jelenléte az eljárási cselekményeknél csak a legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazásával biztosítható".

A törvényszék szerint megalapozottan következtetett az elsőfokú bíróság arra is, hogy "a gyanúsított a vele szemben folyamatban lévő büntetőeljárás eredményességének meghiúsítására törekszik, így alappal feltehető, hogy a szabadlábon hagyása esetén a bizonyítási eljárás megnehezítésére vagy meghiúsítására törekedne". A döntés szerint ugyancsak helyesen állapította meg a bíróság, hogy "S. Gábor - akivel szemben más büntetőeljárás is folyamatban van - vonatkozásában megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén újabb, szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el". A Pesti Központi Kerületi Bíróság két hete helyezte előzetes letartóztatásba az MSZP volt elnökhelyettesét, akit költségvetési csalással, magánokirat-hamisítással, valamint felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítással gyanúsítanak. A végzés ellen Simon és ügyvédje jelentett be fellebbezést.
A volt szocialista politikus ügyvédje, Nagy István akkor, a kényszerintézkedés elrendeléséről szóló tárgyalás szünetében újságírókkal azt közölte: Simon Gábor valamennyi gyanúsítás vonatkozásában tagadta, hogy bűncselekményt követett el, a közokirat-hamisításról pedig azt mondta, hogy kifejezetten provokációnak tartja.

Keresztes Imre, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) főügyésze március 10-én azt közölte az MTI-vel, hogy újabb bűncselekmények elkövetésével gyanúsították meg Simon Gábor volt MSZP-s országgyűlési képviselőt, és kihallgatása után őrizetbe is vették. A főügyész szerint Simon Gábor egy afrikai ország hamis útlevelét szerezte meg, amely saját személyi adatait tartalmazta. Ezután megkereste egy korábbi ismerősét, aki a hamis útlevél felhasználásával kérésére egy magyar banknál bankszámlát nyitott. A cselekmény felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás megalapozott gyanújának megállapítására alkalmas. A Magyar Nemzet február 4-én írt arról, hogy egy bécsi számlán Simon Gábornak több száz millió forintja van, amit nem tüntetett fel a vagyonnyilatkozatában. A képviselő, aki az MSZP elnökhelyettese volt, február 6-án közölte, hogy a szocialista pártban viselt minden tisztségéről lemond, kilép a pártból, visszalép a képviselő-jelöltségtől és február 12-ei hatállyal lemond parlamenti képviselői mandátumáról. Ezután a legfőbb ügyész adócsalás és magánokirat-hamisítás megalapozott gyanúja miatt kezdeményezte Simon Gábor mentelmi jogának felfüggesztését.


Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.