brusszel


Az NFM felülvizsgáltatja a privatizációs szerződéseket

Figyelő Online - Baka F. Zoltán
2014.03.26  14:32   
mail
nyomtatás
Az energiaprivatizációs szerződések felülvizsgálatára adott megbízást tavaly év végén egy ügyvédi irodának a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. Ezzel újabb fejezet nyílt az állam birtokon belül kerülésének történetében.
Számos perben veszi igénybe külsős ügyvédek segítségét a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. Az elmúlt évben is közel 10 ügyben adott megbízást ügyvédi irodáknak a jogi képviseletre, a megbízások értéke pedig egy-egy esetben százmilliós nagyságrendű volt - derül ki a tárca tavaly született szerződéseinek átböngészése során.

Az esetek bemutatását mégis egy olyan üggyel kezdjük, amelyben még nem indult peres eljárás, de a megbízás jellegéből adódóan erre könnyen sor kerülhet. Két okból is különleges esetről van szó: egyrészt azon ritka kivételek egyike, amikor nem a minisztériumot támadják meg, hanem a tárca, illetve rajta keresztül az állam a kezdeményező fél. Másrészt egy olyan megbízásról van szó, amelynek következményeként alapjaiban változhatnak meg a magyar energiaszektor tulajdonviszonyai.

Miről is van szó? A minisztérium tavaly év végén szerződött a DLA Piper globális jogi irodához tartozó Horváth és Társai Ügyvédi Irodával arra, hogy végezzék el az energiaszolgáltató társaságok privatizációs szerződéseinek jogi felülvizsgálatát, annak eredményéről pedig készítsenek egy összefoglaló vizsgálati jelentést készítsenek. A megbízás része még a jogi tanácsadás is.

Ennél többet nem árul el a minisztérium által tavaly kötött szerződéseket bemutató táblázat, de ismerve a magyar kormány törekvéseit az energiaszektorban (az állami tulajdon bővítésének szándékát), nyilvánvaló a szerződés célja: jogilag megalapozott fogást kell találni az 1996-os privatizációs szerződéseken. Amennyiben ez sikerül, akkor bíróságon lehet megtámadni a kontraktusokat. Kérdés persze, hogy ha bíróság által ki is mondatik a szerződések érvénytelensége 18 év távlatából, hogyan történhet meg a visszarendeződés. Ez természetesen csak az egyik forgatókönyv, más következtetésre is juthatnak a jogi felülvizsgálatban közreműködő szakemberek. Kizárni azonban nem lehet ezt a végkimenetelt.

Az ügyvédi iroda 2013. december 5.-én kezdte meg a munkát, s idén május végére kell szállítaniuk az eredményeket. Mindezért pedig bruttó 25,4 millió forint illeti meg őket.

Ez az összeg elenyésző a tavaly kötött legnagyobb megbízási összeghez képest. A több mint bruttó 334 millió forintos szerződés teljesítésének kezdete tavaly február végére datálódik. Az ügyben a Dan Cake S. A. a felperes, a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központja előtt zajlik a vitarendezés. A cég egy portugál édességgyártót takar, mellyel már évekkel ezelőtt perben állt a magyar állam. Az akkori híradások szerint a Bnt Szabó Tom Burmeister illetve a Mannheimer Swartling nyerték el a megbízást. A tavalyi szerződést már Siegler Ügyvédi Irodával kötötték, ők egyébként a Weil, Gothsal @ Manges magyarországi irodájának partnerei.

Nem csak az energetika, mint az Orbán-éra egyik emblematikus története ad jogi feladatokat a minisztériumnak. A dohánykoncesszió, avagy a trafiktörvény miatt is volt dolguk a bírósággal. Itt a közérdekű adat megismerés kapcsán indult perben látta el a jogi képviseletet a dr. Dudás Gábor Ügyvédi Iroda, bruttó 9 525 000 forintért - a peres, illetve a nemperes eljárásokban egyaránt.

Nagy ügy volt még a MÁV ellen a vasúttársaság holokauszt idején tanúsított cselekményei miatt indított jogi eljárás. A tavaly márciusi megbízást a jogi képviseletre a Katten Muchin Rosenmann LLP kapta, ők a tárca kimutatása szerint több mint bruttó 170 millió forintot számlázhattak ki.

Ezeken kívül akadtak még kisebb ügyek, így az előbb említett Horváth és Társai kaptak megbízást bruttó 5 080 000 forintért, cserébe a tárcát kell képviselniük a 3P KÉSZ ARÉNA Kft. által indított perben. A sport- és rendezvénycsarnok üzemeltetésben jártas céghez kapcsolódó ügy tavaly szeptemberben fordult élesbe, és várhatóan idén május végén zárul, a szerződés szerint legalábbis ekkor kell lezárni a teljesítést.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.