brusszel


Biolámpaláz

Somogyi Róbert, a Zepter International Ungarn Kft. ügyvezetője
Figyelő Online - Szirmai S. Péter
2014.03.29  10:00   frissítve: 2014.03.29 08:33
mail
nyomtatás
Korrekt, legális céget akar felépíteni a régi vezetését lecserélő, radikális megtisztulásba kezdett direkt értékesítő Zepter International Ungarn Kft. új ügy¬vezetője, aki az idén már 20 százalékkal több bevételt vár. Interjúnkat a Figyelőben találja.
- Hogyan csöppent a Herendi Porcelánmanufaktúra, a luxuscikkeket árusító WOL után a luxusból a direkt értékesítésbe?

- Hosszú tárgyalássorozat után. Fél évvel ezelőtt úgy vállaltam el az állást, hogy egy tiszta céget fogok felépíteni, amelyben korrekt, legális a működés, még ha erre rá is megy a bevétel egy része.

- Ez a része sikerült. Az egész szektor ilyen rosszul muzsikál, vagy csak a Zepter?

- A szektor forgalma nem nagyon változott, mert a direkt értékesítés gyorsan reagál a piaci változásokra. Nem kell új kampányokat kidolgozni, óriásplakátozni, várni, hogy betérjen a vevő. Az egyik nap megtervezett új termék másnap már a piacon van, és a harmadik nap el is adták. A Zepter forgalma mégis 2010-hez képest 26 százalékkal csökkent, mert alapos tisztítást hajtottunk végre. A problémás ügynököktől megváltunk. Kisebb lett a szervezet és a kontroll erősebb.

A teljes interjút a Figyelőben olvashatja.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200