brusszel


Mit akarhat a Főgázzal a kormány?

Figyelő Online
2014.03.26  12:40   
mail
nyomtatás
A Főgáz kisebbségi részének megvételével megnyílik az út az állam érdekeit maximálisan kiszolgáló energiaszolgáltató piacszerzése előtt.
Mai hír szerint a Fővárosi Közgyűlés áldását adta arra, hogy a Főgáznak az RWE tulajdonában lévő, kisebbségi jogokat biztosító részét eladják a magyar államnak, pontosabban ebben az ügyletben képviselőjének, az MVM-nek. A többségi tulajdon a fővárosnál marad. Kérdés meddig? Meg az is, hogy mi a kormány terve a Főgázzal?

A Figyelő tudomása szerint a terv komoly. Idehaza az energiaszolgáltatókkal vívott küzdelem van most a középpontban. Zajlik a cégek kiszorítása, felvásárlása. Közben folyik egy új állami közműszolgáltató létrehozása, amely - információnk szerint - a Főgáz és az MVM bázisán léphet be a piacra, jóval a versenytársak által megállapított tarifák alatti árakkal.

Úgy lehet lefordítani ezt a folyamatot, hogy az állam vagy a szolgáltatót szerzi meg, vagy a fogyasztóit. Ágazati szakértők ezt olvassák a ki a kormány terveiből, amelyekről nemrég Orbán Viktor beszélt. A kormányfő egy országos nonprofit szolgáltató szervezet létrehozásáról nyilatkozott szűk két hete a Rákosmente tv-nek. Mint mondta, a cég csak a szolgáltatás tényleges költségét fizettetné meg a fogyasztókkal. Ebből következően a tarifa nem fogja tartalmazni a profitot, vagyis alacsonyabbnak kell lennie, mint a többi cégé. S az is szempont lesz, hogy így könnyebben lehet átcsábítani a fogyasztókat. Ez is része a következő kormányzati ciklus nagy terveinek.

 

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék: FőgázBudapest

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.