brusszel


Erősödik a startup utánpótlás

Figyelő Online - Halaska Gábor
2014.03.26  12:44   
mail
nyomtatás
Hétvégén a legjobb magyar ötletgazdák Budapesten mérik össze tudásukat az Ericsson-Demola Hackathonon. A verseny győztesei a májusi Magyar Innovációs Tech Show eseményén, illetve augusztusban a Sziget Fesztiválon is bemutatkozhatnak.
A hazai egyetemeken keresi a tehetségeket a Hackaton-in-a- Box sorozat. A startup világ utánpótlás képzését célul tűző ötletversenyek szervezői már nem csak budapesti és vidéki rendezvényeket szerveznek. Ősszel Erdélyben oktatják majd a jövő startup vállalkozóit üzleti gondolkodásra. A hackathon mozgalom egy év alatt megduplázta rendezvényeinek számát, a startup közösség változásai aktivizálták az egyetemistákat is.

A versenysorozat támogatásában az Ericsson is fantáziát látott és a BME- Demola innovációs laborjában hétvégén megrendezésre kerülő versenyt névadó szponzorként jegyzi, valamint szakmai munkával (mentori és zsűrizési feladatok) is támogatja. Az Ericsson, mint technológiai cég, olyan módszereket is beemel a folyamataiba, mint a startup, amely mára a vállalat berkein belül működő gyakorlattá vált. A „start-up szisztéma" megvalósítás során egy-egy ötletre belső, gyakorlatilag startup jellegű önálló részleget hoznak létre, ezzel biztosítva azt, hogy a kidolgozásához szükséges csapat, erőforrás összeálljon és elkezdődjön életképességének, üzleti potenciáljának a vizsgálata. Gyors visszajelzések adják az alapját a fejlesztésnek, ahol a folyamatos alakítás során bontakozik ki a termék. Emellett sokszínű innovációs folyamatok (versenyek, fórumok, online felületek, vagy akár innovációs garázs) és kreatív munkahelyi környezet is segíti az ötletek megszületését.


Az Ericsson vallja, hogy egy vállalat K+F Központja csak akkor lehet hosszú távon sikeres, ha bekapcsolódik a helyi innovációs ökoszisztémába. Ez az innovatív közeg - amit az Ericssonnal együtt a különböző egyetemi műhelyek, kis-, közepes, valamint nagy, a termékfejlesztés különböző fázisaiban lévő vállalkozások összessége alkot - biztosítja azt, hogy a hazai tehetséges, újító szellemiségű fiatalok és tapasztalt, kiváló szakemberek csapata folyamatosan megtalálja az érdeklődésének, alkotó kedvének megfelelő kihívást, de ez abban is segíthet, hogy külföldi befektetőket vonzzon az országba.

A Hackathon versenyekre ugyan az ötletgazdák többsége startupos tapasztalatok nélkül érkezik, de a két nap alatt a legjobbak eljuthatnak akár egy vállalkozás elindításáig is. A résztvevők ismert mentoroktól, sikeres startupok alapítóitól kapnak tanácsokat, ötleteiket két nap alatt megvalósítható üzleti ötletekké gyúrják és ehhez csapatot, megvalósító társakat találhatnak a rendezvényen.

Az elmúlt év tapasztalatai azt mutatják, hogy nagy szükség van a rendezvényre, amely az egyetemi tehetségeket köti össze a startup világgal. Az innen kikerülő projekteket az újonnan alakult inkubátorok, seed alapok és a kockázati tőketársaságok is figyelemmel kísérik. A győzteseink iránt a szakmai befektetők érdeklődnek. Több sikeres projektet is jegyez már az ötletverseny mind hazai, mind nemzetközi szinten. Akad olyan a versenyen született projekt, amely már kockázati tőkebevonáson dolgozik.



A budapesti rendezvény után a versenysorozat következő állomása a Pannon Egyetem (Nagykanizsa) lesz április elején, ahol horvát és szlovén egyetemisták is bekapcsolódnak a Hackathon sorozatba.

A legtehetségesebbek számára a májusi Magyar Innovációs Tech Show biztosít lehetőséget a bemutatkozásra, a rendezvényen az eddigi legjobbak egy Demo Day keretében mutathatják be a projektjüket a hazai és külföldi szakértők és befektetők előtt.


A Hackathon augusztusban a Sziget Fesztiválon szervez Európai Startup randevút a European Meeting Point programjait gazdagítva egy saját sátorral, amelyben a versenysorozat legjobb projektjeit és a Szigetre látogató ötletgazdákat látja vendégül.

 

Mit is csinál nálunk az Ericsson?


Az Ericsson Magyarország működteti hazánk legnagyobb IKT K+F Központját, amely egyben - a vállalat stockholmi bázisán kívül - az Ericsson legnagyobb európai tudáscentruma. A magyarországi Ericsson tevékenységében példaértékű az oktatás-alapkutatás-alkalmazott kutatás-ipari megvalósítás láncolata. A budapesti kutató-fejlesztő csapatnak mára meghatározó szerepe lett a világ mobil- és vezetékes szélessávú rendszereinek fejlesztésében és működtetésében. Szabadalmaik, az általuk kitalált és kidolgozott innovációk szerves részét képezik a ma működő távközlési technológiáknak.
Az Ericsson 1991-ben alapított szoftverfejlesztő központot Magyarországon, amely az 1996-ban megalakult kutatólaboratóriummal integrálódott egységes szervezetbe, így létrehozva az Ericsson Magyarország kutatási-fejlesztési központját. A szellemi centrum az Ericsson kutatási világhálózatának tagjaként működik, és 1200, tehetséges mérnöknek, kutatónak és szoftver és hardver fejlesztőnek ad munkát és perspektívát.  Az Ericsson Magyarország és a hazai egyetemek (BME, ELTE) közötti együttműködés jó példája a modern műszaki felsőoktatás vállalati támogatásának.

 

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Ötvenmilliárd feletti tőke a startupoknak

Az új ciklus első Európai Uniós forrásból finanszírozott kockázati tőkebefektetése a debreceni Insimu Patient volt, amely tőkét kapott a Hiventurestől.

Budapesti konferenciával indul a FabLaBNet

Az Európai Unió által támogatott új projekt, a FabLabNet március 28-án indul a partnerek által közösen, 3D-nyomtatott alkatrészekből épült rakéta jelképes kilövésével..

Kaposváron oktatják a jövő startup vállalkozóit

Európában is egyedülálló digitális oktatási platformmal és a diploma mellett akár befektetési lehetőségekkel is várja a Kaposvári Egyetem 2017-ben hallgatóit.

Másfél milliárd 6 erős nagyprojektre

A Bay Zoltán Kft. másfél milliárd forintnyi magas hozzáadott értékű kutatási, fejlesztési és innovációs projektek fejlesztését kezdi meg.

top200