brusszel


Több mint félmilliós büntetést kapott az Újpest

Figyelő Online
2014.03.27  17:49   
mail
nyomtatás
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága a vasárnapi bajnokiján, illetve a Péccsel játszott mindkét Magyar Kupa-mérkőzésen tapasztalt szurkolói megnyilvánulások miatt is pénzbüntetéssel sújtotta az Újpest csapatát, mely így összesen 550 ezer forintot kénytelen fizetni.
A szövetség honlapján közöltek szerint a lila-fehér együttes drukkerei a Diósgyőr elleni vasárnapi OTP Bank Liga-találkozón pirotechnikai eszközöket használtak, illetve megbotránkoztató rigmusokat kiabáltak, ezért 250 ezer forintra büntették a klubot. A fővárosiaknak a Pécs elleni Magyar Kupa negyeddöntős párharc idegenbeli első mérkőzésen történtek miatt 100 ezer, a hazai visszavágón tapasztalt szurkolói rigmusok és pirotechnikai eszközök használata miatt pedig 150 ezer forintot kell fizetniük.

A bizottság ugyanakkor ezekért a meccsekért a Diósgyőrt, illetve a Pécset is megbüntette: a borsodiaknak szurkolóik viselkedése miatt 50 ezer forintot, a pécsieknek pedig az Újpest elleni első meccsen tapasztalt rendezési hiányosságok miatt kell szintén 50 ezer forintot fizetniük.

A Pápa-Haladás mérkőzéssel kapcsolatban a Lombardot írásbeli figyelmeztetésben részesítette, a vendég szurkolók részéről történt megbotránkoztató rigmusok bekiabálása miatt a Haladást pedig 100 ezer forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezte a fegyelmi bizottság
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.