brusszel


A Fidesz Kunhalmi visszalépését követeli

Figyelő Online
2014.03.28  12:41   
mail
nyomtatás
A Fidesz a szocialista Kunhalmi Ágnes visszaléptetését várja az országgyűlési választásról; indoklásuk szerint a képviselő-jelölt két diplomát is hazudott magának, miközben egyet sem szerzett.
Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta: ahogy a titkos százmilliókat őrizgető Simon Gábor is becsapta azokat, akiket éhségmenetben meneteltetett, úgy Kunhalmi Ágnes is becsapta a pedagógusokat. Kifejtette: nem az a baj, hogy a szocialista politikusnak nincs diplomája, hanem az, hogy úgy állította be magát, mint oktatáspolitikus, a pedagógusok kollégája, és közben mindvégig becsapta őket is és a pestszentlőrinci választókat is.

A szóvivő szerint Mesterházy Attila pártelnök nem bújhat ki a felelősség alól, hiszen közvetlen környezetében hol vagyonnyilatkozatot, hol videót, hol önéletrajzot hamisítottak. Szavai szerint újabb hazugságokban, bűncselekményekben is lelepleződtek a baloldal vezetői, ezek mindennap láthatók, és a szálak az MSZP legfelső köreihez vezetnek.
Hoppál Péter kiemelte: azt várják a szocialistáktól, hogy miként Simon Gábort, úgy Kunhalmi Ágnest is léptessék vissza egyéni választókörzetében.

A Fidesz szóvivője reagált arra is, hogy stabilra javította Magyarország hosszú futamú államadós-besorolásának kilátását a Standard & Poor's. Mint mondta, örülnek, hogy az elemző cégek is követik ez EU elemzéseit és várt irányszámait, de akkor sem "rettentek meg", amikor Magyarországról rosszabb prognózisokat vázoltak fel. Jelezte: tudták, hogy az elvégzett munka be fog érni és az ország emelkedő pályára állítható. Itt volt az ideje, hogy felébredjenek a minősítő cégek - jegyezte meg.

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék: választás2014

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Gazdag Fidesz, szegény baloldal

Hogyan teljesítettek a pártok az ország leggazdagabb és legszegényebb településén?

Számot vetettek - Átrendeződés és konfliktus várható a jobboldalon

A Republikon Intézet „Választás 2014" címmel rendezett értékelő konferenciát politikusok és elemzők részvételével.

Pelczné Gál Ildikó vezeti a Fidesz EP-listáját

Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke a kormánypárt listavezetője a májusi európai parlamenti (EP-) választáson.

Hoffmann Rózsa nem államtitkárként folytatja

Az államtitkár az oktatásügyben más feladatot kap - közölte Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője.

top200