brusszel


Itt van az első hatása a dohányzást korlátozó szankcióknak

Figyelő Online
2014.03.28  14:22   
mail
nyomtatás
A dohányzást korlátozó törvények bevezetése után 10 százalékkal csökkent a koraszülések és a súlyos gyermekkori asztmás rohamok száma - állapította meg egy nagyszabású nemzetközi kutatás.
A kutatócsoport Észak-Amerikában és Európában készült 11 korábbi tanulmány adatait elemezte - idézte a BBC hírportálja a The Lancet brit orvosi hetilapban ismertetett kutatást.

Ez az egyik első, nagyszabású munka, mely a dohányzásellenes törvények gyermeki egészségre gyakorolt hatásait vizsgálta. Az intézmények és nyilvános, közforgalmú helyek - munkahelyek, bárok, kávézók, éttermek - füstmentességéről már korábban bizonyították, hogy védi a felnőtteket a passzív dohányzás veszélyeitől.
Ebben a tanulmányban a skót Edinburgh-i Egyetem, a holland Maastrichti Egyetem, a belga Hasselt Egyetem és az amerikai Harvard orvosi karának tudósai több mint 2,5 millió szülést és csaknem 250 ezer, gyermekkori asztma miatti kórházi kezelés adatait vizsgálták meg.

A dohányzás törvényi korlátozása óta a korukhoz képest nagyon kis súllyal született babák száma is öt százalékkal csökkent. A szerzők szerint lehetséges, hogy a füstmentesség a gyermekek egészségének további javulásához vezet.
Egy korábbi tanulmány alapján a világon a gyermekek 40 százalékát veszélyezteti a rendszeres passzív dohányzás, amelyről kimutatták, hogy légúti betegségeket okozhat, illetve asztmarohamot válthat ki náluk. Egy friss európai kutatás arra is fényt derített, hogy a passzív dohányzás a gyermekeknél az artériák falának megvastagodásához vezet, ez pedig növeli a későbbi szívroham és az agyvérzés kockázatát. A kutatók szerint a gyermekek különösen érzékenyek a passzív dohányzásra, mert tüdejük és immunrendszerük még fejlődésben van. Jelenleg a világ lakosságának 16 százalékát óvják a dohányzást korlátozó törvények.

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.