brusszel


Megvannak a leginnovatívabbak, köztük egy igazi magyar startup

Figyelő Online - Halaska Gábor
2014.03.28  15:44   
mail
nyomtatás

Pénteken a Parlament Felsőházi Termében, ünnepélyes keretek közt adták át a leginnovatívabb cégeknek járó 2013-as Innovációs Díjakat. Kilnec fontos újítás és ipari innováció kapott rangos elismerést.

A 2013. évi Magyar Innovációs Nagydíjat az a Magyarországi vállalat kapta, amelyik a 2013. évben a legnagyobb jelentőségű, nagy hasznot hozó innovációt valósította meg. A tudósokból, elismert gazdasági szakemberekből álló bírálóbizottság elnöke ebben az évben is a gazdaságért, ill. az innovációs területért felelős miniszter volt.

A díjátadási ünnepség résztvevőit először Kövér László, az Országgyűlés elnöke köszöntötte. Ezt követően Závodszky Péter, a Magyar Innovációs Alapítvány elnöke mondta el ünnepi köszöntőjét. A bírálóbizottság munkájáról Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter adott tájékoztatást.

A 2013. Évi Innovációs Nagydíjban az OLAJTERV Csoport tagvállalata, a KKV Kőolajvezetéképítő Zrt. részesült,
a nagyszilárdságú csőtávvezetékek hegesztés-fejlesztéséért. A díjat Kövér László nyújtotta át, Simon Miklós vezérigazgatónak. (Megjegyzés: a közel 35 Mrd Ft értékű Szlovák - Magyar Gáztranzit vezetéket is az Olajterv Csoport, illetve a KVV építette, melynek ünnepélyes átadására a szlovák és a magyar miniszterelnök jelenlétében, március 27-én került sor.) Lentebb a a díj képe alatt a teljes lista.



A 2013. évi Innovációs Díjak részletesen

(a fenti nagydíjas és a további díjazottak)


* Innovációs Nagydíj

-Ki kapta?
OLAJTERV Csoport tagvállalata, a KKV Kőolajvezetéképítő Zrt.

-Miért?
A nagyszilárdságú csőtávvezetékek hegesztés-fejlesztéséért.

* Nemzetgazdasági Minisztérium 2013. évi Ipari Innovációs Díja

-Ki kapta?
A MEDISO Orvosi Berendezés Fejlesztő és Szerviz Kft.

-Miért?
A nanoScan PET/MRI integrált pre-klinikai in vivo képalkotó rendszer kifejlesztéséért

* A Vidékfejlesztési Minisztérium 2013. évi Agrár Innovációs Díja

-Ki kapta?
A TeGaVill Kft.

-Miért?
A szántóföldi lágyszárú növénytermesztés melléktermékeit felhasználó, környezetterhelést csökkentő agroenergetikai technológiák és azokat biztosító géprendszerek kifejlesztéséért.

* Környezetvédelmi Innovációs Díj (Vidékfejlesztési Minisztérium) és az Iparfejlesztési Közalapítvány 2013. évi Szervezeti Innovációs Díja

Ki kapta?
Az EPCOS Elektronikai Alkatrész Kft.

Miért?
Az új generációs alumínium elektrolit kondenzátor és EPCOS teljesítmény induktivitások kifejlesztéséért.

*A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának Innovációs Díja

Ki kapta?
Az Egis Gyógyszergyár Nyrt.

Miért?
Egiramlon® (ramipril-amlodipin fix kombináció) készítményének kifejlesztéséért, gyártásáért és forgalmazásáért, a hipertónia kezelésére.

* A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Innovációs Díja

Ki kapta?
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt., az I-Cell Mobilsoft Zrt. és az ARH Zrt.

Miért?
A HU-GO Elektronikus Útdíjszedési Rendszer kifejlesztéséért

* A Magyar Innovációs Szövetség 2013. évi Startup Innovációs Díja

Ki kapta?
A Tresorit Kft.

Miért?
A Tresorit, fájl megosztási és szinkronizálási szoftver kifejlesztéséért.

* Két további kiemelt elismerés
Kik kapták?
A FUX Zrt. (Miskolc) és a Csaba Metál Zrt.

Miért?
A FUX Zrt. a felületkezelt szigeteletlen távvezetékek fejlesztése és gyártása okán, a CsabaMetál Zrt. pedig a sebességváltó-ház nyomásos öntészeti gyártástechnológiájának fejlesztéséért, amit elektromos személygépkocsihoz alakítottak ki.
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Ötvenmilliárd feletti tőke a startupoknak

Az új ciklus első Európai Uniós forrásból finanszírozott kockázati tőkebefektetése a debreceni Insimu Patient volt, amely tőkét kapott a Hiventurestől.

Budapesti konferenciával indul a FabLaBNet

Az Európai Unió által támogatott új projekt, a FabLabNet március 28-án indul a partnerek által közösen, 3D-nyomtatott alkatrészekből épült rakéta jelképes kilövésével..

Kaposváron oktatják a jövő startup vállalkozóit

Európában is egyedülálló digitális oktatási platformmal és a diploma mellett akár befektetési lehetőségekkel is várja a Kaposvári Egyetem 2017-ben hallgatóit.

Másfél milliárd 6 erős nagyprojektre

A Bay Zoltán Kft. másfél milliárd forintnyi magas hozzáadott értékű kutatási, fejlesztési és innovációs projektek fejlesztését kezdi meg.

top200