brusszel


Kövér: az MSZP nem kormányképes

Figyelő Online
2014.03.30  09:48   
mail
nyomtatás
Kövér László szerint az MSZP még egyáltalán nem érett meg arra, hogy komolyan számításba lehessen venni mint az országot elvezetni képes politikai erőt. A fideszes politikus a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorának adott interjújában arról is beszélt, hogy ma az Európai Unió már nem értékközösségnek, hanem inkább egy szűk, materiális érdekközösségnek tekinthető.
Kövér László szomorújátéknak nevezte mindazt, ami Simon Gábor, az MSZP elnökhelyettese körül volt pártjában zajlik. Úgy vélte, ami történt, az egyenes következménye annak, hogy az MSZP, miként korábban kormányzati pozícióban, úgy 2010-ben ellenzékben sem tartotta be az ígéreteit, így például azt, hogy megújul.

A fideszes politikus szerint ugyan a szocialisták "bizonyos értelemben" elindultak a megújulás útján Mesterházy Attila pártelnök vezetésével, így például elzarándokoltak Kolozsvárra, és egy halk bocsánatkérést kipréseltek magukból, hogy a december 5-ei népszavazás szégyenbélyegét lemossák magukról. Ám mégsem tudtak megújulni, ahogy a korrupció terhétől sem tudtak megszabadulni - szögezte le.

Kövér László úgy látja, az MSZP-ben megpróbáltak fiatalítani, de az csak félsikert hozott, mert később "Mesterházy Attila nyakára" tanácsadóként visszaültették az idősebb, posztkádárista nemzedéket.

A házelnök szerint a közvélemény most érdeklődve figyeli, hogy ha az MSZP-ben senki semmiről semmit nem tud, ahogy a második emberükről, Simon Gáborról sem tudtak semmit, "akkor vajon az országról tudnak-e bármit, ami ahhoz szükséges, hogy elkormányozzák".

Kövér László Magyarország Európai Unióhoz fűződő viszonyával kapcsolatban kritikusan arról beszélt, hogy le kell számolni az értékközösség illúziójával. Meg kell barátkozni azzal, hogy "az Európai Unió ma egy szűk materiális érdekközösség, amiben bennünket az tart - saját nemzeti érdekeinket mérlegelve -, hogy olyan komoly jelentős fejlesztési forrásokhoz jutottunk és jutunk hozzá a következő hét esztendőben is, amelyek nélkül Magyarország nem tudna megállni a lábán, vagy legalábbis nem tudna fejlődni" - fogalmazott.

Szerinte az uniós politikai értékközösség hiányának legjobb példája az, hogy miközben "különböző ócska piacszerzési motivációkkal" mindenféle közös normákat erőszakolnak rá az új tagállamok tőkeszegény termelőire, aközben "senkit nem mozgat meg" az, hogy milyen jogok járnak számos európai kisebbségnek, köztük a határon túli magyaroknak.
"Ezzel az Európai Unió egyáltalán nem akar foglalkozni, amiből az következik, hogy csak az emberek nem érdeklik azokat, akik ma az uniót reprezentálják és politikáját meghatározzák" - fogalmazott Kövér László.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Gazdag Fidesz, szegény baloldal

Hogyan teljesítettek a pártok az ország leggazdagabb és legszegényebb településén?

Számot vetettek - Átrendeződés és konfliktus várható a jobboldalon

A Republikon Intézet „Választás 2014" címmel rendezett értékelő konferenciát politikusok és elemzők részvételével.

Pelczné Gál Ildikó vezeti a Fidesz EP-listáját

Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke a kormánypárt listavezetője a májusi európai parlamenti (EP-) választáson.

Hoffmann Rózsa nem államtitkárként folytatja

Az államtitkár az oktatásügyben más feladatot kap - közölte Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője.

top200