brusszel


Kettős mércétől tart a kormány

Figyelő Online - Baka F. Zoltán
2014.03.31  15:59   
mail
nyomtatás
A kedvező hiányadat, alacsony infláció ellenére csak az évtized végén látja reálisnak az eurózónához való csatlakozást Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.
Minden várakozásnál jobb lett tavaly az államháztartás uniós módszertan szerint számolt egyenlege - jelentette be mai sajtótájékoztatóján Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Az Eurostat-nak, vagyis az uniós statisztikai hivatalnak elküldött jelentés szerint a bruttó hazai termék 2,2 százaléka volt 2013-ban a hiány. A szaktárca korábban a 2,3-2,7 százalékos sávba várta a mutatót.

A jobb egyenlegért elsősorban a helyi önkormányzatok tettek sokat. Az elmúlt években jelentős központi kormányzati koncentráción átesett települések fegyelmezettebb gazdálkodást folytattak, igaz, korábbi tevékenységük egy része felett immár a kormány gyakorolja a felügyeletet. Az önkormányzatok mellett a takarékszövetkezeti átalakulás során igénybe vett több mint 100 milliárd forintot sem kellett elszámolni az uniós módszertanban, valamint az E.ON gázüzletág megvásárlásához az MVM-nek biztosított több mint 70 milliárd forint tőkeemelés is csak az itthon használt pénzforgalmi elszámolásban jelentkezett.

A kedvező adat ellenére Varga Mihály óvatosan fogalmazott: szerinte „jó okunk van abban bízni, hogy Brüsszel nem helyezi vissza a túlzottdeficit-eljárás alá Magyarországot". Emlékeztetőül: a 2004-es EU-csatlakozásunk óta fennálló eljárás alól tavaly nyáron mentesítette Magyarországot az unió, ám jelezte, hogy árgus szemmel fogják figyelni az államháztartási folyamatok alakulását.

Rákérdeztünk a miniszternél, hogy ha bőven az eljárás szempontjából kritikus 3 százalékos hiány alatti a deficitünk, miért kell mégis aggódni a döntést illetően? Főleg, hogy a tavalyi jobb adat elméletileg az idei mutatót is javítani fogja (idén 2,9 százalékos hiánnyal számol a kormány). Varga Mihály szerint meg kellett szokni az elmúlt időkben, hogy Brüsszel kettős mércével méri a magyar kormányt, s amit esetleg más tagállamnak elnéznek, azt nekünk nem. Mindezzel együtt szerinte a számok ismeretében nem lehet más a brüsszeli megítélés, mint hogy nincs szükség az eljárás újbóli megindítására.

Arról is kérdeztük Varga Mihályt, hogy a kampányban megszaporodó átadások, szalagvágások esetleg megdobhatják-e mesterségesen az első negyedévi GDP-t. A miniszter válaszában kifejtette, hogy ezek a beruházások évek óta folynak, folyamatosan megjelennek a statisztikában, az átadások ezért szerinte nem adnak hozzá érdemileg többet a növekedéshez. Mindazonáltal úgy látja, hogy idén az első negyedévben folytatódhat a tavalyi második negyedévben tapasztalt, a korábbinál lendületesebb bővülés. (Mindehhez annyit érdemes hozzátenni, hogy a beruházások egy részének a kampány céljait szolgáló előrehozott aktiválása a következő negyedévek növekedési adatait elvileg rontják, a mostani negyedévét javítják.)

A tájékoztatón szóba került az euró bevezetésének kérdése. A miniszter úgy látja, a bevezetés valamikor az évtized végén lehetséges, az eurózónához való csatlakozás időpontjának kitűzésére pedig a következő kormányzati ciklusban kerülhet sor. A következő évek gazdaságfejlesztési céljai közt az egészségügy, a járműipar és más kulcsfontosságú ágazatok egységes koncepció szerinti fejlesztését nevezte meg Varga Mihály.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.