brusszel


Zuschlag: nincs fotóm MSZMP feliratos széfről

Figyelő Online
2014.04.02  16:27   
mail
nyomtatás
Zuschlag János csalás miatt elítélt, börtönbüntetéséből tavaly szeptemberben szabadult volt szocialista politikus szerint a baloldali összefogásban azok a politikusok alkotnak egy csapatot, akik hosszú éveken keresztül "rugdosták" egymást. A volt országgyűlési képviselő erről szerdán Budapesten, az Összefogás Párt "tényfeltáró fórumán" beszélt.
A volt politikus szerint Őszöd is csak az MSZP-ben történhetett meg, vagyis hogy a miniszterelnökkel régóta viaskodó ellenlábasai kiadnak egy hangfelvételt anélkül, hogy felfognák annak következményeit. Mint mondta, vannak olyan hangfelvételek, amelyek bepillantást engednek az MSZP működésébe, és megvilágítják azt, hogy Gyurcsány Ferenc tisztában volt azzal, hogy kiszivárogtatták az anyagot. Szerinte ezt az információt megtartotta magának, hogy azzal saját pártbeli ellenfeleit sakkban tudja tartani.

Zuschlag János Gyurcsány Ferencet a magánbeszélgetésekben is agresszív, kemény embernek írta le, akinek nem nagyon voltak barátai. Hozzátette: számtalan alkalommal tanúja volt megalázó megbeszélgetéseknek, amelyet Gyurcsány Ferenc Mesterházy Attila jelenlegi MSZP-elnökkel folytatott. Az azt firtató kérdésre, honnan származhat egy párt feketekasszája, Zuschlag János közölte, egyik formája, amikor a jó kapcsolatért önként befizetnek pénzeket vállalkozók, másik pedig hogy ha mindenféle gazdasági tevékenységből, üzletekből, beruházásokból pályázatokból visszajönnek a pénzek. Arra a kérdésre tudja-e, bizonyítani állításait, Zuschlag János azt mondta, nincs fotója az MSZMP feliratos széfről, de mint mondta, baloldali politikus nem jelentette fel az által elmondottak miatt.

A fórumra meghívták Gyurcsány Ferencet, Mesterházy Attilát és Szigetvári Viktort is, ám ők nem jelentek meg, az Összefogás Párt azonban kirakta az őket mintázó bábukat. Zuschlag János saját ügyét úgy értékelte: "volt egy olyan történet, amiben én még elkapható voltam, a fölöttem levők nem voltak elkaphatók". Arra a kérdésre, hogy a felette levők ott vannak-e a fórumon, azt mondta, ha a jelenlét bábút jelent, akkor igen.

 

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék: Zuschlag

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Gazdag Fidesz, szegény baloldal

Hogyan teljesítettek a pártok az ország leggazdagabb és legszegényebb településén?

Számot vetettek - Átrendeződés és konfliktus várható a jobboldalon

A Republikon Intézet „Választás 2014" címmel rendezett értékelő konferenciát politikusok és elemzők részvételével.

Pelczné Gál Ildikó vezeti a Fidesz EP-listáját

Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke a kormánypárt listavezetője a májusi európai parlamenti (EP-) választáson.

Hoffmann Rózsa nem államtitkárként folytatja

Az államtitkár az oktatásügyben más feladatot kap - közölte Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője.

top200