brusszel


Obama segít Ukrajnának

Figyelő Online
2014.04.04  09:07   
mail
nyomtatás
Barack Obama amerikai elnök aláírta csütörtökön az Ukrajnának nyújtandó egymilliárd dolláros hitelgaranciáról és az Oroszország elleni szankciók bevezetéséről szóló törvényt - közölte a Fehér Ház sajtószolgálata.
A kétpárti kezdeményezéssel született, a kongresszus mindkét háza által elfogadott törvény a hitelgarancián felül további 50 millió dollárt irányoz elő az ukrajnai demokratikus kormányzás és a korrupcióellenes harc finanszírozására. A jogszabály értelmében az amerikai külügy- és igazságügyi minisztériumnak segítséget kell nyújtania a korrupt hivatalnokok által felhalmozott vagyon visszaszerzésében.

A törvény további 100 millió dollárt szán az Egyesült Államok, illetve az Európai Unió és a közép- és kelet-európai országok közötti biztonsági együttműködés megerősítésére, valamint az Ukrajnának és a térség országainak szánt védelmi és biztonsági segítségnyújtás finanszírozására. A törvény szankciókat léptet érvénybe azon orosz és ukrán tisztségviselők ellen, akik felelősek az ukrajnai erőszakért és emberi jogsértésekért, aláásták Ukrajna szuverenitását és érintettek voltak az ukrajnai korrupcióban. A demokrata többségű szenátus korábban a Nemzetközi Valutalap (IMF) kvótareformjának elfogadásához kívánta kötni az Ukrajnával kapcsolatos törvény elfogadását, ám ezt a kikötését a megegyezés kedvéért ejtette.

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.