brusszel


Gyurcsány: ez a választás nem szabad és nem tisztességes

Figyelő Online
2014.04.04  13:41   
mail
nyomtatás
Szoros eredményt és a kormányváltók győzelmét várja a vasárnapi parlamenti választáson Gyurcsány Ferenc, aki pénteken, a budapesti Deák téren tartott fogadónapot. A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke ugyanakkor közölte: annak dacára mondja ezt, hogy a választást nem tartja sem szabadnak, sem tisztességesnek.
A DK elnöke - a délelőtt 11 és délután 4 óra között megtartott fogadónapját megszakítva - sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a kormányváltók mindezek ellenére indulnak el a választáson, mert "küzdelem nélkül nem fogjuk odaadni saját országunkat azoknak, akik az elmúlt négy évben tönkretették". Úgy értékelte, győzelmükre magas részvétel mellett nagyobb esély van.

Gyurcsány Ferenc hozzátette: az elmúlt négy év veszteseinek kívánnak reményt adni, és megpróbálni azt, ami nem lehetetlen. A jelenlévőket arra bíztatta, hogy teljes szívükkel támogassák Mesterházy Attilát és a kormányváltókat, mert "megérdemli az ország".

A volt kormányfő felidézte, hogy pénteki első vendége egy fiatal házaspár volt, akik mintegy három éve Németországba költöztek, mert itthon nem volt már munkájuk. Olyan vendégei is voltak - mondta -, akik igen nehéz szociális helyzetben vannak, és semmilyen segítő szándékot nem éreznek környezetükben, "a szociális hálón ugyanis hatalmas nagy lyukak vannak".

Egy résztvevő kérdésére a devizahitelesek problémáiról azt mondta: Mesterházy Attila MSZP-elnök kormányra kerülésük esetén fél éven belül képes lesz átfogó programot kínálni, addig pedig meg kell hosszabbítani a kilakoltatási moratóriumot és növelni kell az eszközkezelő lehetőségeit.
Gyurcsány Ferenc egy emelvényre helyezett asztalon fogadta az érdeklődőket, akik több tucatnyian álltak sorba, hogy beszélhessenek a DK elnökével. A politikus mögött egy molinón az a felirat szerepelt: "Gyere velem! Kimondom, amit mindenki más körülír. Vállalom, amit mindenki más megúszna".

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Gazdag Fidesz, szegény baloldal

Hogyan teljesítettek a pártok az ország leggazdagabb és legszegényebb településén?

Számot vetettek - Átrendeződés és konfliktus várható a jobboldalon

A Republikon Intézet „Választás 2014" címmel rendezett értékelő konferenciát politikusok és elemzők részvételével.

Pelczné Gál Ildikó vezeti a Fidesz EP-listáját

Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke a kormánypárt listavezetője a májusi európai parlamenti (EP-) választáson.

Hoffmann Rózsa nem államtitkárként folytatja

Az államtitkár az oktatásügyben más feladatot kap - közölte Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője.

top200