brusszel


A nemzetiségiek már nem jelentkezhetnek át a pártlistás szavazásra

Figyelő Online
2014.04.04  16:25   
mail
nyomtatás
A nemzetiségi névjegyzékben szereplő választópolgárok pénteken 16 óráig töröltethették magukat a nemzetiségi névjegyzéknek az országgyűlési választást érintő részéről. Ez azt jelenti, hogy aki ezt eddig nem tette meg, az vasárnap nemzetiségi listára szavazhat, pártlistára nem.
Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke korábban arról adott tájékoztatást, hogy a 13 magyarországi nemzetiség közül 41 ezren regisztráltak a nemzetiségi névjegyzékbe azt is jelezve, hogy már az országgyűlési választáson nemzetiségi listára kívánnak szavazni.

Akkor a névjegyzék szerint a legtöbben a roma, illetve a német nemzetiségből regisztráltak; előbbiek 19 857-en, míg utóbbiak 15 386-an. Az NVI pénteki adatai szerint azóta a regisztrált roma választópolgárok száma 14 271-re csökkent, így már kevesebben vannak a névjegyzékben, mint a németek.

Az NVI elnöke utalt arra is, hogy politológusok becslése szerint 20-25 ezer szavazat lehet elegendő egy - kedvezményes - nemzetiségi mandátumhoz. Jelezte ugyanakkor, hogy alacsonyabb részvétel esetén nagyobb az esély a nemzetiségi mandátumszerzésre.

A nemzetiségek közül valamennyinek sikerült országos listát állítania, ez pedig azt jelenti, hogy mindegyiknek lesz - szavazati joggal nem rendelkező - szószólója az új Országgyűlésben, függetlenül attól, hányan mennek el voksolni a nemzetiségi listára.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Gazdag Fidesz, szegény baloldal

Hogyan teljesítettek a pártok az ország leggazdagabb és legszegényebb településén?

Számot vetettek - Átrendeződés és konfliktus várható a jobboldalon

A Republikon Intézet „Választás 2014" címmel rendezett értékelő konferenciát politikusok és elemzők részvételével.

Pelczné Gál Ildikó vezeti a Fidesz EP-listáját

Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke a kormánypárt listavezetője a májusi európai parlamenti (EP-) választáson.

Hoffmann Rózsa nem államtitkárként folytatja

Az államtitkár az oktatásügyben más feladatot kap - közölte Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője.

top200