brusszel


Ennyit költött a kormány fogyatékos- és idősellátásra

Figyelő Online
2014.04.05  12:17   frissítve: 2014.04.05 13:48
mail
nyomtatás
Ebben a kormányzati ciklusban 45 milliárd forintot fordítottak fogyatékos gondozásra és idősellátásra - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális és családügyért felelős államtitkára szombaton Debrecenben.
Soltész Miklós a Debreceni Terápiás Ház felújított 4-es ápolási egységének átadásán az MTI-nek elmondta: az önkormányzatoktól 2013-tól átvett számos intézményben jól gazdálkodtak, s a maradványpénzek felhasználásával sikerült évek óta húzódó fejlesztéseket is elkezdeni, illetve megvalósítani.

Ilyen a debreceni beruházás is: a 44,6 millió forintos felújítás eredményeként 40 asszony ellátása történhet jobb körülmények között, s a gondozók is európai színvonalú környezetben folytathatják nehéz munkájukat - tette hozzá az államtitkár.
A jövőről szólva Soltész Miklós utalt a vasárnapi választásra, ahol eldől, hogy "visszatér-e a lelketlenség, a rossz politikai-gazdasági szemlélet", vagy folytatódnak a jó irányú változások.

"Ha minket megbíznak, sok-sok ilyen ünnepségnek (...) leszünk részesei, sok lelki plusz vár ránk, ami erősíti a családokat, a gazdaságot, az embereket" - mondta Soltész Miklós.

Pósán László (Fidesz) országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy 2010 után a szociális szférában is morális változás következett be.
Csaholcziné Rácz Éva, a terápiás ház vezetője az átadáson elmondta: intézményük tartós bentlakást biztosító, ápolást, gondozást nyújtó szociális intézmény, ahol öt ápolási egységben, 215 férőhelyen pszichiátriai betegek, 65 férőhelyen fogyatékos emberek teljeskörű ellátását végzik.

A mostani fejlesztés keretében három mosodai gépet vásároltak, s felújították az intézmény legrégebben épült szárnyában található, csaknem ötszáz négyzetméter alapterületű 4-es ápolási egységet.

Kicserélték a nyílászárókat, a padlóburkolatot, a szobákban beépített szekrényeket, a folyosón nővérfigyelőt alakítottak ki, s megvalósult az ápolási egység teljes festése, a födém hőszigetelése, az oldalfalak csempézése és az elektromos rendszer cseréje is - sorolta az intézményvezető.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Gazdag Fidesz, szegény baloldal

Hogyan teljesítettek a pártok az ország leggazdagabb és legszegényebb településén?

Számot vetettek - Átrendeződés és konfliktus várható a jobboldalon

A Republikon Intézet „Választás 2014" címmel rendezett értékelő konferenciát politikusok és elemzők részvételével.

Pelczné Gál Ildikó vezeti a Fidesz EP-listáját

Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke a kormánypárt listavezetője a májusi európai parlamenti (EP-) választáson.

Hoffmann Rózsa nem államtitkárként folytatja

Az államtitkár az oktatásügyben más feladatot kap - közölte Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője.

top200