brusszel


Az MTI ellen tüntetett az Együtt-PM

Figyelő Online
2014.04.05  15:33   
mail
nyomtatás
A Magyar Távirati Iroda budapesti székháza előtt tüntetett az Együtt-PM szombaton a sajtószabadság mellett. A mintegy 15 aktivista ragasztószalaggal tapasztotta le a száját, illetve "Tiltakozunk a cenzúra ellen" feliratú táblákat tartott a magasba.
Az nem sajtószabadság, amit az MTI művel Rogán-ügyben, hanem a diktatúrákra jellemző kézzel irányított propagandagépezet - jelentette ki Juhász Péter, az Együtt-PM társelnöke.

Közölte: az elmúlt hét napban egyszer sem jutott el a közszolgálati médiát fogyasztó emberekhez az a hír, hogy Rogán Antal 2009 óta hazudott az ingatlanbevallásaiban, kisebb lakást, feleannyi tulajdonrészt vallott be, illetve elhallgatta vidéki ingatlanjait, minderre pedig nem adott magyarázatot.

A Rogán-ügy pontosan ugyanaz, mint a Simon-ügy. Azonban, miközben a Simon-ügyről az MTI egy héten negyvenvalahány hírben számolt be, az összegében talán nagyobb mértékű Rogán-ügyről viszont egyetlenegy hírt sem adott - mondta Juhász Péter.

A Magyar Távirati Iroda felhívja a figyelmet arra, hogy a rendezvényen elhangzottakkal ellentétben az MTI 17 anyagban foglalkozott az Együtt-PM által kifogásolt üggyel március 28. óta. A cenzúra ellen tiltakozó Juhász Péter - úgy, hogy nem indul a választásokon - 20 alkalommal jelent meg az MTI híreiben. Az ügyben többször megszólaló Kerék-Bárczy Szabolcs pedig, aki egyéni jelölt, 74 alkalommal szerepelt a távirati iroda hírfolyamában, a hivatalos kampány kezdete óta.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Gazdag Fidesz, szegény baloldal

Hogyan teljesítettek a pártok az ország leggazdagabb és legszegényebb településén?

Számot vetettek - Átrendeződés és konfliktus várható a jobboldalon

A Republikon Intézet „Választás 2014" címmel rendezett értékelő konferenciát politikusok és elemzők részvételével.

Pelczné Gál Ildikó vezeti a Fidesz EP-listáját

Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke a kormánypárt listavezetője a májusi európai parlamenti (EP-) választáson.

Hoffmann Rózsa nem államtitkárként folytatja

Az államtitkár az oktatásügyben más feladatot kap - közölte Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője.

top200