brusszel


Nagyon bizakodik Kocsis Máté

Figyelő Online
2014.04.06  19:37   
mail
nyomtatás
Az exit poll eredmények ismeretében "még bizakodóbbak vagyunk", de meg kell várni a végeredményt - jelentette ki Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója vasárnap, az országgyűlési választás hivatalos befejezését követően, este hét óra után tartott sajtótájékoztatóján, a Fidesz-KDNP eredményváró központjában, a budapesti Bálnában.
Megállapítása szerint a parlamenti választás összességében nyugodtan zajlott, az új választási rendszer jól vizsgázott, szabad és fair versenyt biztosított a jelölteknek és a jelölő szervezeteknek. Külön kitért arra, hogy a mozgássérült és a látássérült választóknak is könnyebb volt az idei voksolás.

A Fidesz kommunikációs igazgatója azt mondta: a mostani parlamenti választáson nagyságrendekkel kevesebb volt a jogsértés, mint a korábbiaknál. A politikus átlagosnak minősítette a részvételi arányt, hozzátéve, hogy a végleges részvételi adatok csak később lesznek megismerhetők. Kocsis Máté a pártszövetség nevében egyúttal köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett "a demokrácia ünnepén" határon innen és túl, valamint támogatóiknak, önkénteseiknek és a szavazás lebonyolításában részt vevőknek is. A Nézőpont Intézet exit poll felmérése szerint a vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson a Fidesz-KDNP-re a résztvevők 48 százaléka szavazott, a "kormányváltó összefogásra" 27 százalék, a Jobbikra 18 százalék, az LMP-re pedig 6 százalék.

Időközben a Fidesz-KDNP ferencvárosi eredményvárójába folyamatosan érkeznek a kormánypártok politikusai. Jelen van már mások mellett Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető, Selmeczi Gabriella, Hoppál Péter és Zsigó Róbert szóvivők, Rétvári Bence, a közigazgatási tárca államtitkára, Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese, Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár és Farkas Flórián fideszes országgyűlési képviselő, az Országos Roma Önkormányzat elnöke. A vendégek között van több határon túli magyar politikus is, így Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke és Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) új elnöke.


Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Gazdag Fidesz, szegény baloldal

Hogyan teljesítettek a pártok az ország leggazdagabb és legszegényebb településén?

Számot vetettek - Átrendeződés és konfliktus várható a jobboldalon

A Republikon Intézet „Választás 2014" címmel rendezett értékelő konferenciát politikusok és elemzők részvételével.

Pelczné Gál Ildikó vezeti a Fidesz EP-listáját

Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke a kormánypárt listavezetője a májusi európai parlamenti (EP-) választáson.

Hoffmann Rózsa nem államtitkárként folytatja

Az államtitkár az oktatásügyben más feladatot kap - közölte Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője.

top200