brusszel


Indul az ELTE példakép programja

Figyelő Online
2014.04.12  09:14   
mail
nyomtatás
Országos Példakép programot indít az ELTE karrierközpontja, amelynek célja, hogy az egyetemi, főiskolai hallgatók elismert szakemberek kalauzolásával tét nélkül betekintést nyerhessenek választott szakmájukba vagy álommunkahelyükre.
A felsőoktatási intézmény MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint olyan szervezetektől és cégektől csatlakoztak példaképek a programba, mint az MTI, a MOL, a Prezi, a Ustream, a Magyar Telekom,a T-Systems Magyarország, a DIGI Sport, az IBM ISSC, újonnan indult startupok, de akad a felkért példaképek között life coach, színházalapító, biológuskutató, fogyasztóvédelmi tanácsadó, bölcsődevezető is.

A program keretében a példaképek megosztják egy munkanapjukat egy-egy hallgatóval, beszélnek a munkájukról, a karrierjükről, megbeszélésekre viszik őket és bevezetik az adott szervezet életébe.

A Példakép programba az ország bármely egyeteméről vagy főiskolájáról lehet jelentkezni, az ELTE hallgatói az elbírálásnál előnyben részesülnek. Jelentkezni április 30-ig lehet a példakép megjelölésével, és egy rövid motivációs anyaggal. A pályázatok eredményét az ELTE karrierközpont május 6. és 8. között, az ELTE ingyenes Virtuális Állásbörzéjén hirdeti ki, és május második hetében lesz lehetőség a példaképekkel való találkozásra.

A példaképek listája és a jelentkezés részletei megtalálhatóak az ELTE Virtuális Állásbörze honlapján: a http://allasborze.elte.hu/elte_tehetseg_es_allasborze/peldakep_program.html oldalon.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.